Perez: Hajszálon múlt a Ferrari-szerződés

F1

2015. augusztus 20. csütörtök, 14:41

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: Ferrari S.p.A; DPPI

Sergio Perez Spában elárulta, türelmetlensége volt az oka annak, hogy nem igazolta őt le a Ferrari néhány évvel ezelőtt. Ehhez még egy évet a Saubernél kellett volna töltenie, ám ő inkább a McLarent választotta.

A most 25 éves mexikói a Ferrari versenyzői akadémiájának első neveltjeként került be a Formula-1-be 2011-ben, és már akkor sokan úgy gondolták, hogy néhány éven belül kikövezett út vezet majd számára az olasz istállóhoz. Ez a lépés azonban még mindig nem következett be az életében, sőt, egyre távolabb került azok után, hogy 2013-ra a McLarenhez szerződött, majd miután ott nem felelt meg az elvárásoknak, egy év után a Force Indiához sodródott „száműzetésbe”.

„A kapcsolatom még mindig jó a Ferrarival. A múltban nagyon közel kerültem ahhoz, hogy náluk vezessek. De az F1-ben sohasem tudhatjuk, hogy mi történhet” – árulta el Perez, majd amikor megkérdezték, hogy mégis mennyire állt közel a szerződéshez, nyomatékosította: „Nagyon közel.”

„Akkoriban [2012-ben] Stefano Domenicali azt javasolta, hogy kezdjük el a tárgyalásokat 2014-re. Ez azt jelentette, hogy 2013-ban még egy évre a Saubernél kellett volna maradnom, majd onnan csatlakozhattam volna a Ferrarihoz. De ekkor megjelent a lehetőség a McLarennél.”

Dppi_00112002_269

Perez szavai tehát azt jelentik, hogy a Ferrarinál Felipe Massa 2013-as távozása után eredetileg nem Kimi Raikkönent akarták visszahívni a csapathoz, hanem készek voltak arra, hogy új fejezetet kezdjenek mexikói neveltjükkel. Ám amióta ő más utat választott, nem is került komolyan szóba a neve a csapatnál, és idén sem terjengtek olyan pletykák, hogy Perez válthatná a finnt 2016-ban. Ezáltal egy talán soha vissza nem térő lehetőségtől esett el a, ő azonban még hisz benne, hogy vezethet számára út a mezőny élére.

„Nem sajnálom” – mondta, visszagondolva korábbi döntésére. „Abban az időben a McLaren már néhány éve győztes autóval rendelkezett, szóval olyan csapat voltak, akikhez érdemes volt elszerződni. Végül aztán kiderült, hogy mégsem volt jó választás, és így utólag már látható, hogy az egész elég nagy kárt okozott a megítélésemben.”

„Amikor egy nagy csapat egyetlen év után megszabadul tőled, az mindenképpen megtépázza a hírneved. Viszont hiszek abban, hogy ha a tavalyi és idei eredményeimet további erős szerepléssel tudom megfejelni, akkor a közeljövőben még visszakerülhetek egy élcsapathoz.

ferr_pere_fior_2011-13

Perez a Ferrarit teszteli 2011-ben Fioranóban

Végül Perez elmondta, nem számított arra, hogy a Ferrari idei hullámzó szezonja után meghosszabbítja Raikkönen szerződését.

„Meglepett. De a Ferrari számos változást eszközölt a csapatban az elmúlt időszakban, és talán csak némi stabilitásra vágynak. Úgy gondolom, hogy komoly terveik vannak a jövő évre. Kimi szezonja eddig eléggé hullámvasút volt, de többször balszerencse is érte. Viszont számomra meglepetésként jött tegnap a hír” – ismerte el.

Forrás: www.formula.hu – RSS