Maradt még tartalék

Öt éremmel tért haza a magyar válogatott a brazíliai junior birkózó-világbajnokságról. A szakágvezetők örülnek a jó szereplésnek, de úgy vélik, még ennél is többre lettek volna képesek a fiatalok.

Lakner Gábor Remekül szerepelt a magyar válogatott a Salvador da Bahiában megrendezett junior világbajnokságon. A csapat öt éremmel tért haza Brazíliából, a sikerekből minden fogásnem kivette a részét.

levaizolika2015jrvbbra (7)

Lévai Zoltán édesapjával (jobbra)  •  Fotó: birkozoszov.hu

A kötöttfogású csapat nagyszerűen teljesített, a dorogi trió ismét hozta az érmeket. A legsikeresebbek közül 74 kg-ban Lévai Zoltán, 55 kg-ban Torba Erik, 84 kg-ban Papp Bertalan állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Török Zsolt ötödik lett 96 kg-ban, míg Losonczi Ottó hetedikként zárt 66 kg-ban. A magyar válogatott az ötödik helyen zárta a pontversenyt, számos komoly hagyománnyal büszkélkedő országot megelőzve. Sike András szakágvezető alapvetően elégedett is volt a szerepléssel.

„Előzetesen két éremre számítottam, így a fiúk túl is teljesítették az elvárásokat. Pici hiányérzet van bennem, hiszen Lévai Zoltán és Török Zsolt ellen is kis bírói jóindulattal nyert az ellenfél a csoportdöntőben. Közel voltunk a végső győzelemhez ebben a két súlycsoportban, ami óriási dolog lett volna.”

A korábbi olimpiai bajnok úgy véli, minden sportolónak más területen kell fejlődnie ahhoz, hogy kiteljesedjék.

„Lévai Zoltán és Papp Bertalan súlyban még nagyon gyenge, tömeget kell növelniük, és erőben utolérniük a világot. Torba Erik nem tudott regenerálódni két mérkőzés között, ennek még meg kell találnunk az okát. Török Zsolt technikailag kiemelkedik a mezőnyből, de sokkal agresszívabb birkózást várok tőle. Losonczi Ottónak a technikáján kell csiszolnia, erőben viszont remekül áll.”

Galambos Ramóna az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is ezüstérmet szerzett, ezúttal már az 55 kg-os súlycsoportban.  Mellette Szabó Eliána az ötödik helyen végzett 63 kg-ban, de a pontszerzéshez a szerencsés sorsolás is kellett. Nagy Lajos szakágvezető azonban nem elégedett maradéktalanul.

galambos1brazil

Galambos Ramóna döntőig menetelt  •  Fotó: birkozoszov.hu

„Előzetesen egy érmet és egy-két pontszerzést vártam, ha a száraz tényeket nézzük, akkor ezt hoztuk is a második és az ötödik hellyel. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy többet is ki lehetett volna hozni a világbajnokságból. Galambos Ramóna kényszerből egy súlycsoporttal lejjebb birkózott, neki még meg kell barátkoznia azzal, hogy ott kisebbek és gyorsabbak az ellenfelek. A döntőben sajnos kikapott a japán lánytól, de ha még egyszer birkóznának, nem ez lenne az eredmény. Ezzel együtt minden dicséretet megérdemel.”

Nagy Lajos másik három versenyzőjével már nem ennyire elégedett.

„Szabó Eliánától többet vártam, nagyon közel volt a bronzéremhez. Sándor Klaudia tartott Eb-győztes ellenfelétől, túlzottan a védekezésre koncentrált, így nem győzhetett. Száraz Viviennek a bronzért kellett volna mérkőznie, de ehelyett ő adta a pontokat az ellenfelének. Összességében fejben nem voltak ott a versenyzők.”

A szakágvezető szerint érdemes lenne átgondolni a felkészülés rendszerét is, hiszen helyezések múlhatnak azon, ki mennyire ismeri az ellenfeleket.

„Galambosról kiderült, hogy a döntőig még soha nem birkózott japán versenyzővel. Az ellenfél stílusa meglepte őt, nagyjából ennyin múlt az aranyérem sorsa. Mivel az ázsiai versenyzők nagyon ritkán jönnek Európába, nekünk kellene hozzájuk mennünk edzőtáborba, hogy elkerüljük a hasonló eseteket.”

nagyp2

Nagy Péter hatalmasat küzdött  •  Fotó: birkozoszov.hu

Szabadfogásban Nagy Péter állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Több nagy csatát vívott meg, mire eljutott az eredményhirdetésig, a fehérorosz ellenfelével vívott bronzmérkőzését a nap legjobb küzdelmének választotta a szakmai zsűri. Tihanics Tibor szakágvezető természetesen nagyon örült a dobogós helyezésnek, de úgy véli, több is volt a csapatban.

„Öt év után szereztünk újra érmet, ami a szabadfogásnak mindenképpen nagy lökést adhat. Amennyiben ezt a fiatal csapatot hosszú távon jól menedzseljük, és a kadetek közül érkező tehetségeket is be tudjuk kapcsolni a munkába, akkor biztosan nem kell újabb fél évtizedet várni a következő szakági éremre. Ugyanakkor azért vagyok edző, hogy ne legyek elégedett, és nem is vagyok az, hiszen ebben a csapatban benne lett volna még egy-két pontszerző hely, illetve egy érem. A sorsolást figyelembe véve úgy gondolom, elmulasztottunk néhány nagy lehetőséget. Bízom benne, hogy a folytatásban ki tudjuk küszöbölni az apróbb hibákat, és akkor nem csak egy éremmel térhetünk haza.”

A szakvezető arra is kitért, hogy nem éppen ideális körülmények között léptek szőnyegre a versenyzői.

„A körülmények hagytak némi kívánnivalót maguk után, a szervezőmunka nem volt a brazilok erőssége. A fiúknak nehézséget okozott, hogy az étel más jellegű volt, mint amit az európai országokban tapasztaltak, többen küzdöttek gyomorproblémával, ami kihatott a teljesítményükre.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS