Pierre Kalulu százados lett a Milanban

Pierre Kalulu különleges mérföldkőhöz érkezett az Inter elleni derbin.

A francia utánpótlás-válogatott játékos a cserepadon foglalt helyet a keddi Inter elleni visszavágón a Bajnokok Ligája elődöntőjében és a második félidőben szállt be, így 25 percet töltött a pályán. Az összecsapást 1-0-ra elveszítette a csapat, így búcsúzott a BL idei kiírásától.

Kalulu jelentős mérföldkövet ért el és a 100. tétmérkőzésén öltötte magára a Milan-mezt. Ezeken 3 alkalommal volt eredményes és 3 gólpasszt osztott ki.

A 22 esztendős középhátvéd 2020 nyarán szabadon igazolhatóként csatlakozott a Milanhoz, miután lejárt a szerződése az Olympique Lyonnál. Ugyanakkor a felnőtt csapatban egyetlen alkalommal sem kapott lehetőséget a nevelőegyesületében és az utánpótlásból felkerülve csak a B csapatban játszott. A francia jobbhátvéd kezdetben kiegészítőember volt a Milanban, aztán az előző idény közepén kulcsemberré vált a védelem közepén. A szezon második felében kiváló teljesítményt nyújtott az új posztján és nagyon stabil védőpárost alkotott Fikayo Tomorival, ezáltal fontos szerepük volt abban, hogy a Milan bajnoki címet nyert.

Kalulu a 12. játékos a Milan aktuális játékoskeretéből, aki elérte a 100 mérkőzéses álomhatárt Rossoneri-mezben Davide Calabria, Theo Hernández, Zlatan Ibrahimovic, Rafael Leao, Ismael Bennacer, Alexis Saelemaekers, Sandro Tonali, Ante Rebic, Rade Krunic, Brahim Diaz és Fikayo Tomori után.

KALULU A MILANBAN:

M G GP
2020/21 18 1 0
2021/22 37 1 3
2022/23 45 1 0
Összesen 100 3 3