A leghálásabb és legeredetibb interjúalany címe mellett immár 200 m pillangóúszásból olimpiai bronzéremmel is büszkélkedő 19 éves Kenderesi Tamás két nap alatt elérte az általa oly vágyott ismeretséget. Kérdés persze, hogyan kezeli majd a hirtelen jött hírnevet s azt, hogy az egész ország szívébe zárta. No meg a töménytelen mennyiségű sajtbureszt.
Roska Emese Boglárka • „Figyelj: ez a Kenderesi Tamás ennyire laza vagy csak simán nagyképű?” – fordult hozzám egyik kedves ismerősöm a pesti éjszakában.
Fiatalosan vagány.
Rendben, jöhet a döntő! • Fotó: Illyés Tibor/MTI
A kérdésből pedig az is kiderült – és nem csak a baráti kör reprezentatívnak távolról sem nevezhető véleménysorából –, hogy a 200 m pillangón a világ nagy részének óriási meglepetésére bronzérmet szerző, Aparhantról induló fiatalt nem sokan ismerik.
Konkrétan kevesen.
„A felnőtteredmények számítanak, arról jegyzik meg a nevedet. S nekem abból még nem sok jutott – hangzott el az M4 Sport néhány hónappal ezelőtt készített portrévideójában, amelyben Kenderesi a mondanivaló lényegét tekintve így folytatta – Tudom, hogy nem ismernek. A tavalyi, kazanyi világbajnokság nagy ugródeszka lett volna, de akkor a mononukleózis miatt nem indulhattam. Pedig vágyom rá, hogy tudják, ki vagyok.”
Sem az ellenfelek, sem a közvélemény nem tudta, ki ő.
Honlapunk igen. Önfényezés nélkül mondjuk ezt, hiszen utánpótlással foglalkozunk, az a dolgunk, hogy ismerjük a korosztályos sport kiemelkedő alakjait. Szóval, nem volt ismeretlen előttünk az eltökélt, kedves, eredeti, „jóarc” úszó, aki nem mellesleg ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok. Nem véletlen azonban, hogy az olimpián az előfutam és a középdöntő sikere, a verhetetlen Phelps kétszeri legyőzése után, amikor Tamás egyaránt egyéni csúccsal, elsőként lépett tovább Rióban, megszaporodtak a róla készült portrék a mértékadó és kevésbé nívós portálokon, lapokban.
Nagyszerű sportember, aki Cseh Lászlót vigasztalta a döntő után • Fotó: Illyés Tibor/MTI
A fináléban pedig, ahogy lazán, lezserül, az ő fantasztikus utolsó ötven méterével bronzérmet szerzett, végleg megismerte az ország.
És már a világ is. A bravúrjai után nemzetközi lapszemle készült róla.
A bevonuláskor az egyik amerikai pankrátortól kölcsönvett „legyezgetés” is jelezte, ez a fiú kicsit sem görcsölt rá élete első, de garantáltan nem utolsó fináléjára. Idehaza bizonyosan idézgetni fogják mondatait, miszerint „azt hittem, az időmmel befityegek a döntőben a hatos pályára” vagy a klasszikussá nemesülő, finálé utáni nyilatkozat, amelyből kiderült, „elfáradtam, rám férne néhány sajtburesz”. Meg a következő: „Úgy voltam vele, ha már itt van, rántsuk meg kicsit Phelpset, miért ne verhetném meg most?”
Tamás már vélhetően tudja, egyre-másra jelzik a népszerű burgerezők, hogy akárhány szendvicsre szívesen látják őt, de van olyan üzletlánc, amely továbbment, s a komplett riói magyar olimpiai csapatot meghívta.
Szóval, Tamást az ország zárta szívébe, egy csapásra mindenki kedvence lett, s garantált, innentől már senkinek, sehol nem kell bemutatkoznia. Most még a túlcsorduló szeretetet érzi, de a családjával immár Pécsett élő, általunk évekkel ezelőtt pillangókirályfinak becézett úszónak hozzá kell szoknia a fokozott figyelem minden oldalához.
Már elárasztották az internetet azok a cikkek is, amelyek barátnőjéről, Sebestyén Dalmáról írnak, aki szintén a brazil metropoliszban tempózott. Bizonyára lesznek időszakok, amikor a háta közepére sem kívánja ezt a fajta törődést, ám ettől kezdve meg kell tanulnia élni a vágyott ismertség összes elemével, hiszen eredeti, természetes stílusával, kiemelkedő eredményével garantálta magának, hogy ne csak olimpián irányuljon rá sok-sok szempár.
A bálvány nyakában • Fotó: Szalmás Péter/MOB
A 19 éves, teljesítményével lassan pillangókirállyá avanzsáló srác a heroikus teljesítmény mellett gyerek is, rajongó, akiről komolyan nem tudtuk eldönteni: annak örül jobban, hogy olimpiai bronzérmet tart a kezében, vagy hogy idoljával, a pillanatnyilag (ez a szám napról napra változik) 21-szeres olimpiai bajnok Michael Phelpsszel sütkérezhet a reflektorfényben, pacsizhat, szelfizhet vele, átkarolhatja a vállát. A Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke által készített interjú is csak mélyítette a dilemmát, hiszen legalább annyira csillogó szemmel beszélt a versenyek utáni remélt találkozásról az amerikaival, mint a bizonyos medáliáról a nyakában.
A fiú öt évvel ezelőtt elfogódottság nélkül – tudják, vagányul – állt az akkori szövetségi kapitány, továbbá utánpótlás-kapitány, azaz Kiss László és Güttler Károly elé, hogy akkor ő hogyan is lehet korosztályos válogatott. Ma már a felnőttmezőny krémjének megkérdőjelezhetetlen tagja.
S ha nem jönnek olyan sűrűn a betegségek, sérülések (térdszalagszakadás), mint az elmúlt egy évben, akkor az is marad.
Sokáig.
S még a végén hozzá közelítenek majd ártatlan rajongással a gyerekek meg a jövő olimpiai bronzérmesei.
