Pioli a meccs előtt: „Mindent vagy semmit”

Stefano Pioli megtartotta sajtótájékoztatóját a Lazio elleni bajnoki mérkőzést megelőzően. Az olasz szakvezető gratulált a Napolinak a bajnoki cím megnyeréséhez, valamint elmondta, hogy nincs több hibázási lehetőség a szezon hátralévő részében. Pioli szerint a legutóbbi 6 mérkőzésen többet érdemelt volna a csapat.

A NAPOLI BAJNOKI CÍMÉRŐL
„Szeretnék gratulálni a Napolinak, a klub vezetőségének, Spallettinek és a játékosoknak. Teljesen megérdemelten nyerték meg a bajnoki címet és ők játszották a legjobb futballt. Az ünneplésük eszünkbe juttatta, hogy mi történt az előző szezonban és reméljük, hogy azt a jövőben megismételhetjük.”

AZ EREDMÉNYEKRŐL
„A legutóbbi hat bajnoki mérkőzésen a csapat összességében irányította a meccseket és többet dominált, mint korábban, ennek ellenére csak két győzelmet és négy döntetlent sikerült elérnünk. Többet érdemeltünk volna ezeken a mérkőzéseken, de valami hiányzott az ellenfél tizenhatosánál. Bízom benne, hogy a Lazio ellen ismételten irányítani fogjuk a mérkőzést, ugyanakkor a kapu előtt sokkal pontosabbak és hatékonyabbak leszünk. Mindig pozitívan gondolkozom és tetszett, amit az első félidőben láttam a Cremonese ellen. Aztán a cseréket követően visszaesett a teljesítményünk, nem helyezkedtünk megfelelően és idegesen játszottunk.”

AZ UTOLSÓ ESÉLYRŐL
„Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi pontot hullajtottunk el és innentől kezdve nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibát kövessünk el. Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz, de nem ez az utolsó. Sok pontra lesz szükségünk a szezon hátralévő fordulóiban. Tudom, hogy mit és miért teszek és vállalom a felelősséget. A csapat jól teljesít, de nem jöttek a győzelmek. Jobbnak, pontosabbnak és határozottabbnak kell lennünk.”

A LAZIÓRÓL
„A bajnokság második helyezettjével játszunk, akiknek a teljesítménye felfelé ível, amióta kiestek a kupából. Nagyon erősek a középpályán és előszeretettel játszanak a széleken. Nagyon egységesnek kell maradnunk védekezésben.”

A TAVALY NYÁRI IGAZOLÁSOKRÓL
„A játékosoknak megvan a kvalitása ahhoz, hogy fontos szerepet töltsenek be a csapatban. Időnként éltek a lehetőségeikkel, máskor pedig nem. Amíg látom a vágyat és a hajlandóságot, mindig támogatni fogom a játékosaimat.”

A CSAPATSZELLEMRŐL
„Jó hangulat van az öltözőben, nincs aggodalom vagy félelem. Azt látom, hogy a játékosaim keményen, koncentráltan és elszántan dolgoznak. Az eredmények eléréséért dolgozunk és jelenleg nem vagyunk boldogok. Magas elvárásokat támasztottunk magunkkal szemben, így nem tudunk örülni a jelenlegi helyzetnek. Jobban kell dolgoznunk. A klub és a vezetőség is támogat minket és mindannyian tudjuk, hogy ennek a hónapnak hatalmas szerepe van a szezont illetően. Mindannyian arra koncentrálunk, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle.”

A BL-RŐL ÉS A SERIE A-RÓL
„Minden szezon más és más. Az előző idényben egy kivételes bajnokságot nyertünk és az idei szezont azzal a szándékkal kezdtük, hogy megvédjük a címünket. Hihetetlen lett volna, ha sikerül véghez vinni. Tavaly sokat fejlődtünk, miután kiestünk a Bajnokok Ligájából, míg idén kiemelkedő szezonunk van a BL-ben. A januári mélypontunk hatására szertefoszlottak a reményeink a Scudetto megnyerésére. A BL-elődöntőben szereplő klubok közül egyedül a Manchester Citynek van esélye arra, hogy duplázzon a bajnokság és a BL-győzelemmel. Mi még nem vagyunk azon a szinten.”