Pioli: „Motiváltak vagyunk, nagyon nagy a tét”

Tíz nappal az egymás elleni bajnokit követően a Milan és a Napoli újra összecsap egymással, ezúttal a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Stefano Pioli megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen kiemelte, hogy hatalmas a tét mindkét csapat számára.

„Úgy gondolom, hogy meg tudjuk találni az egyensúlyt, de egy újabb kemény összecsapás következik, ami 180 percig tart. A bajnoki mérkőzés jelzés értékű volt és tudjuk, hogy nagyszerű futballt kell játszanunk, ha fel akarjuk venni a versenyt egy ilyen erős csapat ellen. Csak erre a mérkőzésre koncentrálunk.” – mondta Pioli.

A SZEZONBELI TELJESÍTMÉNYRŐL
„Az eddigi teljesítményektől függetlenül most csak az a Milan fog számítani, amely ma pályára lép. A szezon végén fogunk értékeléseket végezni. Minden tekintetben koncentrált játékot kell játszanunk, hiszen az ellenfél nagyszerű kvalitással rendelkezik és jól tudják, hogyan kell kihasználni a hibákat és hogyan legyenek veszélyesek az ellenfélre. Nem engedhetjük meg, hogy csökkenjen a koncentrációnk, mert a tét nagyon nagy. A Bajnokok Ligájában bebizonyítottuk, hogy méltóak vagyunk erre a szintre. Nagy intenzitással kell játszanunk.”

AZ ÁLMOKRÓL
„Az álmok erejének köszönhetően nyertük meg a Scudettót, tehát számunkra jó dolog az álmodozás. San Siro? A szurkolóink is ott lesznek velünk a pályán és tőlük kapjuk a megfelelő löketet ahhoz, hogy a legjobbat nyújtsuk a pályán.”

A MENTALITÁSRÓL
„Nem leszünk könnyelműbbek, mint az ellenfél. A Bajnokok Ligájáról, a Milanról és a történelemről van szó. Nyugodtak vagyunk, mert tudjuk, hogy keményen dolgoztunk és jó munkát végeztünk, de mindkét csapat nagyon motivált lesz. Gyönyörű cél lenne bejutni az elődöntőbe és megpróbálni megnyerni a Bajnokok Ligáját.”

A NAPOLIRÓL
„A Napoli egy nagyon magas kaliberű csapat, amely a legtöbb gólt szerezte a Bajnokok Ligájában az idei szezonban és amely a Bayern München után a legtöbb mérkőzést nyerte meg. Kiváló kvalitással rendelkeznek, de a mérkőzés 0-0-ról indul. Személy szerint két kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok.”

A LEGUTÓBBI 4-0-S BAJNOKI GYŐZELEMRŐL
„Nem tudjuk lemásolni azt, amit a bajnokságban csináltunk, mert ez egy másik verseny lesz és valószínűleg a Napoli is más játékkal vagy attitűddel fog játszani. Nincs két ugyanolyan mérkőzés, ezért nagy magabiztossággal, elszántsággal és akarattal kell játszanunk. Azt mondhatom, hogy a legutóbbi egymás elleni meccsünk sem volt tökéletes mérkőzés, mert nagyon sok mindenben tudunk még javulni védekezésben és támadásban is. Ez egy másik csata lesz, egy 180 percen keresztül tartó kihívás. Ismerjük az utunkat, amit véghez vittünk, hogy eljussunk idáig és nagy elszántsággal kell folytatnunk ezt az utat. Ez egy nagyon fontos meccs lesz a Milan számára és remélem, hogy a következő még fontosabb és meghatározóbb lesz.”