Pioli: „Sorsdöntő lesz a következő 4 nap”

Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője a Spezia elleni mérkőzést megelőzően nem tartott sajtótájékoztatót, azonban interjút adott a klub hivatalos televíziós csatornájának és helyzetjelentést adott Ismael Bennacer illetve Rafael Leao állapotáról. Az olasz tréner kiemelte, hogy kötelező a győzelem a Spezia ellen a BL-indulásért vívott harcban.

„Ezen a mérkőzésen kötelező a győzelem megszerzése, mind a tabellán való helyezésünk, mind a közelgő Bajnokok Ligája-visszavágó szempontjából. Élesnek és határozottnak kell lennünk a pályán, hiszen nagyon közel van a bajnokság vége. Ez egy kulcsfontosságú mérkőzés lesz, bár nem tagadhatjuk, hogy az Inter elleni meccs is ott van a fejünkben. Ez egy jó felkészülés lehet a Bajnokok Ligája meccsre, jól kell teljesítenünk és megnyerni a mérkőzést.” – vélekedett Pioli.

„A Speziának is létfontosságú meccs lesz, hiszen az idei szezonban először vannak a kiesőzónában. A játékuk alapján több pontot érdemeltek volna a tabellán. Egy elszánt ellenfélre számítunk, résen kell lennünk és stabilan teljesíteni.”

„A csapat jó formában van, de a mentális szempont sorsdöntő lesz az utolsó 2-3 mérkőzésen, még inkább, mint az erőnléti állapot. A következő 4 nap sorsdöntő lesz a szezonunkat illetően. Az idény végén fogunk kiértékelést végezni és levonni a következtetéseket.”

„Mindannyian csalódottak vagyunk az Inter elleni BL-elődöntő első meccsének teljesítménye és eredménye miatt, de most jól kell teljesítenünk a Serie A-ban. A hátralévő 4 bajnokit meg kell nyernünk annak érdekében, hogy legyen esélyünk a Bajnokok Ligája-indulásra.”

„Bennacer? Jobbulást kívánunk neki. Ez egy olyan sérülés, amely kényes és a szezon jelenlegi pontján nagyon rosszkor jött, de sajnos ezek a futball részei. Isma mentálisan erős, le fogja küzdeni ezt az időszakot és erősebben tér vissza, mint előtte. Leao? Nem fog játszani a Spezia ellen, de nagyon jó esély van rá, hogy vasárnap újra a csapattal fog edzeni és bevethető lesz kedden az Inter elleni visszavágón. Ugyanez igaz Messiasra és Krunicra is. Ibrahimovic és Florenzi továbbra sem áll rendelkezésemre.”