Piros siker

A magyar piros csapat nyerte a budapesti fiú U18-as jégkorong Négy Nemzet-tornát. A Fodor Szabolcs irányította válogatott a döntőben 5-3-ra győzte le az ukránt. A fehér együttes a negyedik helyen végzett.

UP-info Ahogy az ilyenkor lenni szokott, két csalódott csapat meccsével kezdődött a fiú U18-as jégkorong Négy Nemzet-torna utolsó napja. A magyar fehér csapat éppen csak lemaradt a döntőről, így legfeljebb az vigasztalhatta a játékosait, hogy visszavághatnak az első napon szoros meccsen elszenvedett vereségért a lengyeleknek.

A meccs úgy is indult, hogy meglesz, hiszen nyolc perc elteltével Horváth Bálint megszerezte a vezetést. Az ellenfél azonban könyörtelenül kihasználta, hogy a magyarok egymást váltották az első harmad második felében a büntetőpadon, és négy fórból kétszer bevették Szeles Martin kapuját. A második derekán pedig tovább növelték az előnyüket.

Semmi sincs még veszve, gondolhatták Szita Donáték, és ezzel a hévvel vágtak neki az utolsó játékrésznek, amelyben Majoross Barnabás emberelőnyben, Szalma Zsolt – előbbi passzát értékesítve – akcióból volt eredményes. De mindhiába az egyenlítés, ha Bán Károly büntetése alatt az ellenfél ismét megzörgette a hálót, amellyel beállította a 4-3-as végeredményt is. Horváth András csapata így a negyedik helyen végzett.

Magyarország fehér mezes csapatának kerete
Kapusok:
 Győri Boldizsár (MAC), Szeles Martin (Fehérvár), Tóth Károly Balázs (Linz, AUT)
Hátvédek: Bán Károly Tibor (Pesterzsébet), Bognár Patrik, Sándor Flórián, Vas Márk (mindhárman Fehérvár), Kováts Máté (Vasas), Molnár András (UTE), Simotics Ferenc (Sparta Praha, CZE), Tóth Péter (Ontario Hockey Academy, CAN)
Csatárok: Gyurgyev Miklós, Horváth Bálint (Rögle, SWE), Horváth Bálint Dominik (UTE), Horváth Richárd, Nagy Ákos, Szita Donát (mind a négyen Fehérvár), Korchma Bence, Kreisz Brúnó, Lőczi Árpád, Majoross Barnabás (mind a négyen MAC), Szalma Zsolt (UTE), Székely-Mádai Gergő (Vasas)

A piros csapatot is fűthette a visszavágás vágya, hiszen az első napon 4-1-re kikapott az ukránoktól. Most sem Fodor Szabolcs együttese szerezte meg a vezetést alig három perc elteltével, de Kiss Patrik másfél perccel később lőtt gólja jelezte, hogy az ellenfélnek most nem lesz könnyű dolga.

A piros csapat nyerte a Négy Nemzet-tornát Forrás: MJSZ

A piros csapat nyerte a Négy Nemzet-tornát  •  Forrás: MJSZ

Aztán fél perc sem telt el, megint náluk volt az előny, de kisvártatva ismét Kiss válaszolt, az előző találathoz hasonlóan Tóth Renátótól kapva a passzt. A harmad vége előtt a két fiú remek összmunkája ugyancsak gólt eredményezett.

Így 3-2-es vezetéssel indult a második harmad, meg ukrán góllal, de Kedves Richárd és a negyedik passzát adó Tóth hathatós közreműködésével a magyarok mehettek egy gólos előnnyel az öltözőbe az utolsó játékrész előtt.

A harmadik harmadban nagy harc folyt a pályán, mindkét oldalon ajtó-ablak helyzetek maradtak ki, s Nagy Kristóf bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy megtartsa a vezetést a magyar csapat. Az ütközések következtében akár a palánk is törhetett volna, de végül Sebestyén Dávid emberelőnyben a jeget törte meg, pontosabban betalált az ukrán kapuba. Onnan már nem állt fel az ellenfél, a pirosak 5-3-ra nyerték a döntőt, és megszerezték a tornagyőzelmet.

– Mind a negyvenhat játékos hozta azt, amit vártunk: minden meccset végigküzdött a címeres mezben – így Fodor. – Megnézhettük őket versenyhelyzetben, olyanokat is, akik esetleg korábban kevesebb figyelmet kaptak. A négy nap alatt a piros válogatottnak sikerült nagybetűs csapattá kovácsolódnia, és a végső győzelmet is ennek az egységnek köszönhetjük.

Magyarország piros mezes csapatának kerete
Kapusok: Garbacz Máté (UTE), Kovács Dávid Márk (Langnau, SUI), Nagy Kristóf (MAC)
Hátvédek: Bálint Tamás (Frankfurt, GER), Bugár Gábor (MAC), Bukor Rajmund (Vasas), Dankó Miklós (Miskolc), Erdély Botond, Kiss Roland (mindketten Fehérvár), Kiss Tamás (Debrecen)
Csatárok: Csíki Attila, Szlépka Armand, Varga Tamás (mindhárman Vasas), Horváth Ákos (UTE), Kedves Richárd, Sebestyén Dávid, Szigeti Ákos, Türmer Gábor (mind a négyen MAC), Kiss Patrik, Makovics Bence, Tóth Renátó (mindhárman Fehérvár), Molnár Dávid (Debrecen), Pozsár Márk (Pesterzsébet)

FIÚ U18-AS NÉGY NEMZET-TORNA, BUDAPEST
Megyeri úti Jégcsarnok
A végeredmény:
1. Magyarország piros, 2. Ukrajna, 3. Lengyelország, 4. Magyarország fehér

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS