Pontvesztés

Döntetlent játszott Dél-Koreával a fiú U19-es kézilabda-válogatott a jekatyerinburgi világbajnokságon. A 31-31-el zárult mérkőzésen a magyar csapat nehezen találta az ázsiaiak gyors játékának az ellenszerét. A csoportelsőségről a svédek elleni meccs dönt.

Pusztai Viola „A dél-koreaiak gyors és nyitott kézilabdát játszanak, nem számítunk ellenük könnyű meccsre” – mondta Gyurka János szövetségi edző a szerbek ellen magabiztosan megnyert mérkőzés után. Az Eb-ezüstérmes U19-es fiúválogatott első három csoportmeccsén már az összecsapás elején több gólos előnyre tett szert, az ázsiaiak kellemetlen stílusa ellen azonban nehezen találta az ellenszert.

A jekatyeringburgi világbajnokságnak otthont adó csarnokban a két nappal korábbi meccshez képest sokkal többen voltak kíváncsiak a magyar fiúk játékára, de szép számú szurkolósereg lengette a dél-koreai zászlókat is. Volt is miért. Az első félidőben a 10-11 méteren védekező ellenfél játékosai között nem lehetett csak úgy kapura törni, a próbálkozások belemenésbe vagy lendületvesztésbe torkolltak. Ha meg ők vesztettek labdát, akkor szinte azonnal visszazártak, így hatástalanították Juhászék egyik legnagyobb fegyverét, a lerohanást.

Nehéz volt tartani a koreaiakat Forrás: IHF

Nehéz volt tartani a koreaiakat  •  Forrás: IHF

Tizenegy perc telt el, mire Győri Mátyás remek labdaszerzésének köszönhetően – mégis csak: – lerohanásból megszületett a hetedik, egyenlítő találat, majd négy perccel később Juhász Ádám indításból szerzett gólt, amellyel a magyar csapat átvette a vezetést. A koreaiak viszont támadásban nemcsak betörésből, de apróbb termetük ellenére, átlövésből is eredményesek voltak, s megint elmentek kettővel. A hajrát gyors gólváltás jellemezte. Gyurka János kilenc másodperccel a vége előtt, 18-18-as állásnál időt kért, s bejött a megbeszélt taktika, hiszen Deber Bence a lefújás előtt 19-18-ra módosította az eredményt.

A második félidő elején azonban nagy szükség volt arra, hogy az első játékrész közepén lecserélt Pásztor Imre hárítsa a hétméterest, mert ismét az ellenfélé lett volna az előny. Bár anélkül is megkaparintották, és egészen a huszadik percig hol egy, hol két góllal vezettek. 28-26 után viszont a magyarok percei következtek. Úgy tűnt az ellenfél figyelme lankad, amit ki is használtak, s 30-28-ra átvették a vezetés. Már a levegőben voltak az öklök a pályán és a kispadon egyaránt, de akkor ismét feltámadt a koreai monszunszél, és átsöpört a magyar védőgáton.

Aztán hiába kerültünk a hajrában emberelőnybe, a helyzetek rendre kimaradtak. Pedig a kipattanó labda kereste a fiúk társaságát. De az addig remek százalékkal védő Rózsavölgyi Gergővel mintha megromlott volna a viszonya, szinte kerülte. Persze a kapu mellé mehetett volna, azt ki bánja, viszont legtöbbször a hálóban kötött ki. Egészen pontosan harmincegyszer, ugyanannyiszor, mint ahányszor a koreaiak „várát” is meglátogatta. Azaz a végeredmény 31-31-es döntetlen lett, ami látszólag az ázsiaiaknak okozott nagyobb boldogságot.

De nincs ok pánikra, a csoportelsőségről egyébként is az utolsó, a svédek elleni mérkőzés döntött volna. Csak így a korábban szintén pontot vesztő skandinávokkal szembeni pontelőny veszett el.

FIÚ U19-ES KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JEKATYERINBURG
A-csoport, 4. forduló
MAGYARORSZÁG–DÉL-KOREA 31-31 (19-18)
Játékvezetők: A. Konjicanin, D. Konjicanin (bosnyákok)
Magyarország: Rózsavölgyi, Pásztor (kapusok), Bartók 2, Déber, Fekete 1, Füzi 2, Gábor 1, Győri 13 (4), Hanusz 1, Juhász Á. 4, Ligetvári 3, Mikita B., Sinkovits 4, Szeitl E., Szilágyi, Török. Szövetségi edző: Gyurka János
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/4
A további mérkőzések:
Svédország-Chile 39-17 (23-8)
17:00 Szerbia-Lengyelország
A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont (145-99), 2. Svédország 7 (133-89), 3. Lengyelország 3 (77-74), 4. Dél-Korea 3 (119-120), 5. Szerbia 2 (82-103), 6. Chile 0 (69-140)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS