Porsche 718 Boxster – Plusz lóerőkkel

Autó

2016. január 27. szerda, 02:44

Az 1950-es és 1960-as években a „lapos” négyhengeres erőforrásokkal szerelt Porsche 718 sportkocsik számos versenyen arattak diadalt, köztük a legendás Targa Florión és LeMans-ban. A zuffenhauseni márka most az új 718 Boxsterrel eleveníti fel az emléküket, s egyúttal folytatja a velük kezdett hagyományt, hiszen a 2016-os modellcsalád – felmenőihez hasonlóan – egy újonnan fejlesztett négyhengeres, boxer elrendezésű turbómotort használ. Kétféle hengerűrtartalommal és teljesítménnyel, míg a 718 Boxster 2.0 literes egysége 300 lóerős, addig a 718 Boxster S 2.5 literes aggregátja 350 lóerő leadására képes. Nem mellékesen az utóbbi – a 911 Turbo erőművét leszámítva – az egyetlen benzines erőforrás, mely változó geometriájú turbófeltöltőt használ.  Ráadásul amellett, hogy mintegy 35 lóerővel erősebbek a kifutó nemzedéknél, 13 százalékkal erősebbek is azoknál.

porsche718boxsters01
Ami a menetteljesítményeket illeti a 718 Boxster – PDK és Sport Chrono csomaggal – alig 4,7 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. A 718 Boxster S még nála is gyorsabb 0,5 másodperccel, vagyis 4,2 szekundum alatt tudja le ugyanazt a mutatványt. A végsebességük 275, illetve 285 km/h (S). Ugyanakkor NEDC-ciklus szerint 100 kilométerenként mindössze 6,9, valamint 7,3 liter üzemanyagot igényelnek, persze ilyenkor tilos a gázpedál heves lenyomása. Alapra mindkettő hatfokozatú manuális váltóval kerül a kereskedésekbe, ám opcióként Porsche – PDK – duplakuplungos automata is rendelhető hozzájuk.

porsche718boxsters02

Az új névhez új forma is dukál, habár a középmotor sportkocsi alapvető karaktere megmaradt, sokkal férfiasabb kiállása lett. Szemből a nagyobb légbeömlők, továbbá a LED-es nappali fénnyel ellátott, opcióként full LED-es fényszórók jelzik a turbós korszakot, oldalról pedig az új szárnyak, küszöbök és ugyancsak méretesebb légbeömlő-nyílások hangsúlyozzák az autó dinamikus egyéniségét. A farát szintén a magabiztosság jegyében gyúrták át a tervezők, a sportosan széles popsin háromdimenziós LED lámpák ülnek. A széria 19 colos kerekek némi felárért akár 20 colosra is cserélhetők.

porsche718boxster03

A futóművet is teljesen újrahangolták, a sportosabb beállítások nagyobb agilitást és fokozott kanyarsebességet jelent. Az elektromechanikus kormányberendezés is közvetlenebb az eddiginél, számokban kifejezve 10 százalékkal. A feláras Porsche Active Suspension Managementtel pedig 10 milliméterrel alacsonyabb a hasmagasság, sőt, a 718 Boxster S esetében 20 milliméter is lehet a különbség. Nem utolsósorban az újrakalibrált aktív futóművel a hosszú távú utazás ugyanúgy élvezet, mint a versenypályás száguldás, s akárcsak a 911-esnél, az opcióként választható Sport Chrono csomag már egy Individual programot is felajánl a másik három – Normal, Sport és Sport Plus – mellé.

porsche718boxster01

A 718 Boxster utastere jellegzetesen porschés, ám természetesen a berendezést a mai kor igényeihez frissítették. A legjelentősebb újdonság talán az új Porsche Communication Management egység (PCM), melynek többféle modullal bővíthető.

porsche718boxsters05

A Porsche 718 Boxster piaci bevezetése április 30-án kezdődik meg Európában, Németországban 53.646 euro lesz az indulóára. Az új modell erősebb, sportosabb, férfiasabb, mint valaha.

porsche718boxsters04

Forrás: www.formula.hu – RSS