Portugál parádé

Nem szolgált meglepetéssel az U17-es Európa-bajnokság negyeddöntőjének első felvonása. Mindkét szombati mérkőzést a csoportelsőként továbbjutott együttes nyerte, a portugál válogatott kiütötte az osztrákot, a német csapat szűk, de biztos győzelmet aratott a belgák ellen.

Majer Dániel A szombati negyeddöntőkkel elkezdődött az Azerbajdzsánban zajló U17-es Európa-bajnokság kieséses szakasza. Az első mérkőzésen a portugál válogatott lépett át könnyedén Ausztria csapatán, este pedig a németek csusszantak tovább szűkösen Belgium tizenegye ellen.

Gomes büntet Forrás: uefa.com

Gomes büntet  •  Forrás: uefa.com

Komoly feladat várt Andreas Heraf csapatára, a továbbjutáshoz mindenekelőtt be kellett találnia a bakui tornán eddig kapott gól nélkül álló Portugáliának. Ez a feladat aztán kevesebb mint húsz perc után még égetőbbé vált, az osztrák csapatnak már két gól kellett ahhoz, hogy kiharcolja a továbbjutást. A Benfica csatára José Gomes ugyanis már a 7. percben vezetést szerzett büntetőből a luzitánoknak, miután Lukas Malicsek kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül. Tíz perccel később a csoportkör után a góllövőlista élén álló csatár megduplázta saját és csapata góljainak számát, Mesaque Dju beadását bólintotta a hálóba. Mindent elmond az első félidei játék képéről, hogy az osztrák válogatottnak egyetlen lövési kísérlete volt, az is mellé ment.

A második játékrészben tovább nőtt az addig is nyomasztó portugál fölény, José Gomes pedig ha már egyszer elkezdte, folytatta a gólgyártást, ismét fejesből, ezúttal Vinagre szabadrúgását küldte a kapuba. A bissau-guineai születésű támadó mesterhármasával 47 perc alatt a duplájára növelte addigi, tornán szerzett góljai számát. Négy perccel később a korábbi asszisztos Dju is betalált, három perccel a rendes játékidő vége előtt pedig a csereként beálló Miguel Luis tette teljessé a fiesztát. Portugália 5-0-s söpréssel jutott az elődöntőbe.

Dadashov zsinórban második meccsén is betalált Forrás: uefa.com

Dadashov zsinórban második meccsén is betalált  •  Forrás: uefa.com

Az esti találkozó jóval kevesebb akciót és gólt hozott, Németország csapata egyértelmű esélyesnek számított. Az első félidőben látszólag csak az egyik együttesnek volt kedve futballozni, a belgák köszönték szépen, tökéletesen elégedettek voltak a gól nélküli döntetlennel. Alig telt el hat perc a második félidőből, mikor kénytelen voltak megváltoztatni a semleges nézőnek nem feltétlenül kedves játékmodort, az azeri születésű német válogatott, Renat Dadashov ugyanis gondolt egyet, helyet csinált magának a kapuval szemben, és jó 18 méterről kilőtte a bal felsőt. Mile Svilar kapusnak először kellett volna komolyat védenie a találkozón, a bravúr azonban elmaradt.

A belgák azt követően igyekeztek bekapcsolódni a negyeddöntőbe, a játék képe azonban vajmi keveset változott, a németek birtokolták a labdát, és ugyanolyan kevés helyzetet alakítottak ki, mint az első félidőben. Ebben a mederben lassan, de biztosan csordogáltak le a hátralevő játékpercek, a belgák keresték a labdát. de nem találták (labdabirtoklás 81-19 %). A játékvezető hármas sípszava vetett véget a szenvedéseiknek.

Az U17-es Európa-bajnokság programja vasárnap a Spanyolország-Anglia és Svédország-Hollandia negyeddöntőkkel folytatódik.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, BAKU
Dalga Arena
Negyeddöntő
Portugália—Ausztria 5-0 (2-0)
Gólszerző: Gomes (11-esből, 7.), Gomes (18.), Gomes (47.), Dju (51.), Miguel (77.)
Németország—Belgium 1-0 (0-0)
Gólszerző: Dadashov (46.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS