Portugál tréner lehet a világ legjobban kereső edzője – sajtóhír

Megbízható nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a brazil Palmeiras portugál vezetőedzője Katarban folytatja pályafutását…

(Photo by Ricardo Moreira/Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint a brazil Palmeiras csapatával az elmúlt években nagyszerű sikereket elérő Abel Ferreira januárban elhagyja csapatát, ugyanis megegyezett katari Al-Szadd együttesével való folytatásról.

A kiszivárgott híresztelések szerint a portugál tréner két évre szóló megállapodást köthet új csapatával, amely olyan fizetést garantál számára, hogy ő lehet a világ legjobban kereső edzője.

A 44 esztendős portugál tréner 2020 októberi kinevezése óta több mint 250 meccsen irányította a Palmeirast, amely a kezei alatt több egyéb cím mellett két Libertadores-kupát, valamint egy-egy brazil bajnoki címet és kupát, illetve két állami bajnoki címet nyert. A Verdao szerdán a 2023-as brazil országos bajnokságot is megnyerheti, amennyiben nem történik nagy meglepetés.

Ferreira korábban hazájában a Sporting CP junior és tartalékcsapatát gardírozta, majd a Sporting Bragánál az első csapatnál is lehetett vezetőedző, később pedig a görög PAOK Szaloniki kispadjára ülhetett le.

fociclub

A Portugál tréner lehet a világ legjobban kereső edzője – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.