Portugál vezetőt választott a LEN, a MÚSZ elnöke is bekerül az új vezérkarba

A portugál Antonio da Silva lett az Európai Úszó Szövetség (LEN) új vezetője a szervezet rendkívüli kongresszusán, Frankfurtban, ahol a küldöttek megszavazták a korábbi Büróval szembeni bizalmatlansági indítványt.

A LEN szombati tájékoztatása alapján az eddigi elnök, Paolo Barelli leköszönt posztjáról, a rendkívüli közgyűlés ugyanakkor jogtechnikai okokból megszavazta az eddigi Büró visszahívását, majd új testületet választott.

Da Silva beszédében közölte, hogy a következő kongresszus fogja megerősíteni a Büró már most bejelentett kibővítését, így a két olimpiai bajnok úszó, a magyar szervezet (MÚSZ) elnöke, Wladár Sándor, illetve a szintén Moszkvában győztes orosz elnök, Vlagyimir Szalnyikov is a vezérkar tagjának tekintendő.

A LEN történetében először a holland Andida Bouma személyében női főtitkára lett a szervezetnek.

A szavazást követően videokapcsolaton keresztül bejelentkezett Huszain al-Muszallam, a nemzetközi szövetség (FINA) elnöke is, aki köszöntötte az új vezérkart, és jelezte, egy családként kell dolgozniuk a vizes sportágak további fejlődéséért. Hozzátette: a FINA hamarosan bejelenti, hogy milyen eseménnyel kívánják pótolni a 2023-ra halasztott fukuokai világbajnokságot.

(MTI)