“Sorsdöntő meccs lehet ez a derbi” – Gullit

Ruud Gullit, a Milan korábbi klasszisa szerint mindkét csapat számára nagy a tét a szombati Derby della Madonninán és úgy véli, hogy az Inter egy esetleges győzelemmel – plusz az elmaradt meccsel – behozhatatlan előnyre tenne szert a riválisokkal szemben.

“Ez sorsdöntő derbi lehet a bajnokság szempontjából, különösen akkor, ha az Inter megnyeri a meccset. Úgy vélem, hogy jelen pillanatban kissé a Nerazzurri tűnik a favoritnak, méghozzá pszichológiai szempontból, hiszen az első helyen állnak a tabellán és ők a címvédők. Mindkét csapat számára nagy a tét.” – mondta Gullit.

“A Milannak nyernie kell, hogy 1 pontra csökkenjen a hátránya az Interrel szemben, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Nerazzurrinak a döntetlen is jó, míg egy győzelem esetén valószínűleg behozhatatlan előnyre tennének szert.”

“Véleményem szerint kialakulhat egy olyan meccs, mint amilyen a Milan-Juventus volt. Ki fogja megnyerni a Scudettót? Remélem, hogy a Milan, de nehéz feladat lesz. A Rossoneri jól teljesít és úgy vélem, hogy több pontot érdemelt volna a tabellán. Láttam a Juventus elleni mérkőzést, amelyen nem történt sok minden, legfőképpen azért, mert Allegri csapata azzal a szándékkal ment Milánóba, hogy ne kapjon ki.”

“Ibrahimovic? Amikor kiváló formában van, akkor minden rendben, mert nagy erőt ad a csapatnak. Sajnos Zlatan gyakran sérült és több fontos meccset is kihagyott. Az elmúlt két szezonban egy versenyképesebb Milant láttam az előző évekhez képest.”