Premier League – Dalglish három évig a Liverpool edzője marad

image

Három évre szóló szerződést kötött csütörtökön az FC Liverpool labdarúgóklub Kenny Dalglish vezetőedzővel.

    A 60 éves skót szakvezető januárban vette át az akkor a 12. helyen álló csapat irányítását Roy Hodgsontól, s jelenleg, két fordulóval az angol bajnoki pontvadászat vége előtt a gárda ötödik, ráadásul jó eséllyel indulhat az Európa Liga következő kiírásában.
    A Mersey-parti egyesület csütörtöki bejelentése szerint Steve Clarke pályaedző szerződését szintén három évvel hosszabbították meg.
    "Ez a jutalma annak a kitartó munkának, amelyből mindenki, a szakmai stáb tagjai, a játékosok, a szurkolók, a klubban dolgozók és a tulajdonosok is kivették a részüket" – nyilatkozta a Liverpool hivatalos weboldalának a játékosként a Vörösök színeiben 1977 és 1990 között 355 alkalommal szerepelt, a csapattal három bajnoki címet nyert és háromszoros BEK-győztes Dalglish.