Szabics Imre visszatérhet a labdarúgó-válogatottba

image

Könnyen elképzelhető, hogy Szabics Imre közel öt év szünet után visszatér a magyar labdarúgó-válogatottba.

    Egervári Sándor szövetségi kapitány a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján csütörtökön megjelent blogbejegyzésében azt írta, hogy a Sturm Graz 30 éves támadója jó benyomást tett rá, ráadásul Szalai Ádám és Priskin Tamás sérülése miatt elképzelhető, hogy szerepet kap majd a június 3-i, Luxemburg elleni barátságos mérkőzésen, valamint a négy nappal később sorra kerülő, San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
     "Egy harmadik támadó is könnyen kidőlhet a sorból: Rudolf Gergely a bokáját fájlalja, orvosi konzíliumra utazik haza, és azon dől el, hogy tagja lehet-e a két mérkőzésre készülő keretnek, és ha igen, mennyire lesz képes játszani. Örömmel láttam viszont, hogy Szabics Imre meghatározó futballistája a Sturm Graznak, jól játszott az élvezetes és színvonalas rangadón, tehát jó vélemény alakult ki bennem róla." – írta Egervári, aki Kenyeres Imre szövetségi edzővel tekintette meg szerdán a Sturm Graz-Austria Wien osztrák bajnoki rangadót.
    Szabics Imre eddig 21-szer szerepelt a válogatottban, legutóbb 2006. október 11-én, a Málta elleni "emlékezetes" 2-1-es vereség alkalmával ölthette magára a nemzeti mezt.