Negyven éve dolgozik vívóedzőként gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel, jelenleg többek között az ifjúsági olimpiai bajnok,kadet-junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes Pusztai Liza edzéseit irányítja. Bódy Istvánnal beszélgettünk több mint negyven éves edzői pályafutásáról, edző és tanítvány kapcsolatáról és a mai generációról.
(Photo: BIZZI Team)
Mióta dolgozik vívóedzőként?
1965-ben kezdtem vívni a Budapesti Honvédban, ahol Papp Bertalan, Gerevich Aladár és Szandaváry György foglalkozott velem, jó kezekben voltam. És ha az ember ilyen mesterektől tanulja meg a szakmát, akkor megszerzi az edzői alapokat is. Nagyjából tizenöt évig versenyeztem kisebb-nagyobb sikerekkel, és mellette elkezdtem tanulni a Testnevelési Főiskola nappali, szakedzői tagozatán. Több mint negyven éve, 1978-ban kezdtem edzősködni.
Gyerekekkel kezdett el foglalkozni?
Szerencsém volt, mert az MTK-ban, a legjobb utánpótlás-nevelő klubnál Szőcs Bertalan mellett kezdtem dolgozni. Hálával tartozom neki az ott eltöltött tíz évért, ellestem tőle mindent, amit a gyerekek oktatásáról meg lehetett tanulni. Ez a tíz év meghatározta a pályafutásomat, mert ma is szívesen foglalkozom gyerekekkel, ugyanis nagyon jó szakmai és emberi kapcsolat alakul ki azokkal, akikkel gyerekként kezd el együtt dolgozni az edzője. A vívásban ráadásul hagyományosan erős az edző és a tanítvány közötti kapcsolat, csak egy példa, a kadét, junior és felnőtt világbajnokságot is nyert Boros Györggyel húsz évig dolgoztunk együtt.
(Szőcs Bertalan, fotó: JochaPress)
Mikor kezdett el felnőttekkel is foglalkozni?
Először természetesen gyerekekkel dolgoztam, de ahogy felnőttek, edzőként nyilván én is belenőttem a felnőtt mezőnybe. Tanítványaim eredményessége miatt megnőtt szakmai tapasztalatomra tekintettel más klubokból is megkerestek. Pézsa Tibor mesteredző mellett kezdtem dolgozni a felnőtt és junior férfi-, majd később a női kardválogatottal is.
Edzőként mit tart a legfontosabbnak?
Azt, hogy az ember ne munkahelyként fogja fel, hanem hivatásként. Fontos, hogy egy edző mindig hiteles tudjon maradni a tanítványai előtt, és szerintem ezt a legnehezebb megőrizni. A tanítvány az embert is lássa meg az edzőjében, nézhessen fel rá emberi és szakmai példaképként, aki hol szigorú, hol engedékeny vele. Én például sosem ültem le, mondjuk sörözni, kocsmázni, bulizni a tanítványaimmal, mégis, rengetegen járnak vissza, keresnek telefonon, interneten. Legutóbb például a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Sznopek Gabriella hozta le hozzám a kislányát, hogy foglalkozzam vele. Egy edzőnek több nem kell, mint hogy egy volt tanítványa annyira hisz benne, hogy rá meri bízni a gyermekét. Ezek a visszajelzések nagyon fontosak egy edző életében.
Ön irányítja a 18 éves, ifjúsági olimpiai bajnok, kadet-junior világbajnok és felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes Pusztai Liza edzéseit. Milyen vele dolgozni?
Nehéz, de csak annyira, mint minden tehetséggel. Saját egyénisége van, határozott, sőt, egyre határozottabb, ahogy nő fel, nagyon kemény lány, de az a páston is! Egyébként nincs gond vele, csodálatosan tudunk együtt dolgozni, olyannak érzem magam mellette, mint egy pótapa, ez a bizalmi helyzet pedig számomra óriási megtiszteltetés. A fiam, Bódy Benjámin is sokat segít, korban ők közelebb vannak, csak tíz évvel idősebb Lizánál. Vívóedzőnek lenni ugyanis nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is nagy kihívás, ezért rengeteget számít a fiam segítsége a megterhelő iskolázásoknál, vagy a hosszú utazásoknál.
Nevelőedzőként hogyan látja az utánpótlás helyzetét, a vívás közeljövőjét?
A tradíció mindig átsegítette a sportágat a nehézségeken, az a felhalmozott, továbbörökített tudás, amiben a magyar vívás nagyon jól áll. Az anyagi háttérrel már nincs gond, most nagyon jó a helyzet, és rengeteg gyerek jár hozzánk, a BVSC-be, nekem például tíz-tizenkét fős gyerekcsoportom van, összesen pedig huszonöt versenyzővel foglalkozom. Ez elég nagy szám, délelőtt és délután is állandóan edzéseket tartok. Ahogy tapasztalom, a gyerekek mindig meglepik, felfrissítik az edzőt.
Mennyire nehéz megfogni és megtartani a mai fialakokat?
Ma már rengeteg „elterelő hadművelet” létezik, elsősorban az internet miatt, ezért az egyik legfontosabb feladat megszerettetni a gyerekekkel a sportágat, hogy szívesen járjanak edzésre, jó legyen a társaság. Ha ez megvan, csak utána kezdjük el a keményebb munkát. Adjunk a gyerekeknek otthont és barátságot, teremtsük meg a légkört, hogy ne rohanjanak haza edzés után. Megváltozott a világ, ami normális, viszont az edzőknek is meg kell tanulnia a mai fiatalok nyelvét, igenis, kell Facebookozni, nem lehet állandóan azon keseregni, hogy „régen bezzeg minden jobb volt.” Nem igaz, nem volt az, mert mi is ilyenek voltunk, talán csak nem voltunk ilyen tájékozottak, hiszen nem volt ennyi információ.
(MET / Vincze Szabolcs)
