Rádiós szigorítás: mit mondhatnak, és mit nem?

A Ferrari irányítói (Fotó: Batchelor / XPB Images)

A Ferrari irányítói (Fotó: Batchelor / XPB Images)

A sport vezetői már tavaly elhatározták, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek az emberi tényezőre, azaz magukra a versenyzőkre. Éppen ezért igyekeznek csökkenteni a vezetést segítő technikai eszközök számát, ezért változtattak a Belga Nagydíj előtt a rajtprocedúrán és szigorítanak a rádiós kommunikációra vonatozó előírásokon. Ezzel kapcsolatban a múlt héten kiadtak egy 31 pontot tartalmazó részletes listát, a csapatok számára azonban több pont sem volt teljesen egyértelmű.

Az alakulatok azt akarták megtudni, mikor közölhetik a listán szereplő információkat pilótáikkal. A szövetségnek tehát máris tisztáznia kellett, mely üzenetek engedélyezettek, és melyek tiltottak a sportszabályzat 20.1-es cikkelye szerint; továbbá egyértelművé kellett tennie, mikor továbbíthatók a szóban forgó információk. Az Autosport című brit szaklap internetes oldala most ismertette a korrigált listát, ami közvetlenül a Belga Nagydíj előtt került a Forma-1-es istállók birtokába.

A szövetség 11 pontban rögzítette, mit közölhetnek a versenyzőkkel és mit nem azt követően, hogy elhagyták a bokszutcát, egészen addig, amíg el nem foglalták helyüket a rajtrácson.

1. Informálhatják a pilótát egy, a versenyautót érintő komoly problémáról; például egy defektről, avagy egy sérülésről.

2. Informálhatják a pilótát egy másik versenyző autójának gondjairól.

3. Utasíthatják a pilótát, hogy térjen vissza a bokszutcába, ha meg kell javítani a versenyautót, vagy fel kell adni a megmérettetést.

4. Ismertethetik a versenyzőkkel a pályabírók intézkedéseit: sárga zászló, piros zászló, a rajtprocedúra megszakítása, és ehhez hasonló információk.

5. Tájékoztathatják a versenyzőket, hogy víz, olaj, avagy törmelék került a pálya egyes szakaszaira.

6. Figyelmeztethetik a versenyzőt a maximális köridőre, ha egyértelműen fenyeget a túllépés veszélye.

7. Nem kérhetik a versenyzőt arra, hogy hajtson át a bokszutcán.

8. Nem kérhetik a versenyzőt arra, hogy hajtson a rajtrács végére.

9. Nem beszélhetnek a pilótával az autó egyensúlyának ellenőrzéséről.

10. Nem kérhetik meg a versenyzőt az autó leállítására.

11. Nem ellenőrizhetik a rádió működését.

Akkor, amikor az autó a bokszutcában van, a csapatok szabadon beszélhetnek pilótáikkal, és a következő utasításokat is kiadhatják nekik:

1. Adhatnak utasításokat a következő körrel kapcsolatban.

2. Emlékeztethetik a pilótát arra, hogy hajtson végre egy rajtgyakorlatot a bokszutca végén.

3. Beszélhetnek a pilótával az autó egyensúlyáról.

4. Megkérhetik a pilótát arra, hogy hajtson a rajtrács végére.

5. Ellenőrizhetik a rádió működését.

6. Megkérhetik a pilótát, hogy a következő kör után térjen vissza a bokszba.

7. Ismertethetik a pilótákkal a bokszutcában jelentkező biztonsági problémákat; például azt, hogy túl sok ember van a garázs kijárata körül. Ezt az üzenetet (és csak ezt az üzenetet) megismételhetik a bokszutcából való kihajtás során is.

Ezen felül a csapatok szabadon kommunikálhatnak a pilótákkal, amikor azok a rajtrácson állnak, egészen a felvezető kör kezdete előtti egyperces figyelmeztetésig. A figyelmeztetés után viszont a startig csak az autóval, vagy az egyik rivális autójával kapcsolatos problémáról (például egy defektről, vagy egy sérülésről) beszélhetnek.

Forrás: www.telesport.hu – RSS