Raikkönen: Akár a pole is meglehetett volna

F1

2016. április 16. szombat, 10:57

Kimi Raikkönen úgy érzi, a Q3-ban elkövetett hibái akadályozták meg abban, hogy megnyerje a Kínai Nagydíj időmérő edzését – ám végül csak harmadik lett, így az eltérő stratégiát választó Rosberg tűnik a fő esélyesnek.

A Ferrari finnje a kvalifikáció utolsó szakaszában az első gyorskörök megtétele után az élen állt, és sokak fejében átfutott annak gondolata, hogy Raikkönen 2008 óta először akár pole-pozíciót is szerezhet egy F1-es futamra. A mezőny rangidőse azonban elrontotta utolsó körét, így Rosberggel ellentétben nem tudott javítani, és a harmadik helyre csúszott a rangsorban.

„Már az előző körömben is túl mélyen érkeztem meg ugyanabba a kanyarba” – mutatott rá a finn. „Az utolsó próbálkozásomnál láttam, hogy kicsit jobban állok a részidőkben, de aztán megint egy kicsit szélesen fordultam a hajtűben, ami jelentős időveszteséggel járt. Kár érte, mert szerintem még arra is megvolt ma az esélyünk, hogy az élen végezzünk. Így alakult, de holnap megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a helyzetből.”

CgJt8hxW4AADrYo

Rosberg idén először állhat az első rajthelyen, ráadásul úgy, hogy csapattársa, Lewis Hamilton a Mercedes hibrid rendszerének meghibásodása miatt csak a mezőny végéről startol vasárnap. A német diplomatikusan nyilatkozott előnyös helyzetéről.

„Természetesen elégedett vagyok, az egész hétvége jól ment, és az autót is könnyű volt kezelni az időmérőn. Örülök, hogy sikerült összerakni a pole-hoz szükséges kört, de extatikus állapotban azért mégsem vagyok, hiszen Lewis balszerencsés volt, az autója tönkrement, így elmaradt a csatánk” – mondta Rosberg, aki közvetlen riválisaival ellentétben a lágy gumikon kezdi majd meg a futamot, hiszen azzal futotta legjobb körét a Q2-ben. „Még nem ástuk bele magunkat annyira a versenystratégiába, de azt gondolnám, hogy jól járhatunk majd ezzel a gumival, és előnybe kerülhetünk a többiekkel szemben.”

A második helyre a hajrában Daniel Ricciardo ugrott fel a Red Bull-lal, ez az eredmény pedig őt magát is alaposan meglepte, aminek egyértelműen hangot is adott, amikor megkérdezték tőle, honnan tudta előhúzni ezt a Rosbergénél csak öt tizeddel gyengébb kört.

„Ezt én se tudom” – vágta rá. „Az autónk balanszát ismerve nem hittünk benne, hogy az első sorok küzdelmeibe beleszólhatunk majd a mai kvalifikáción, de aztán a Q3-ra mégis sikerült még egy kis tempót találnunk. A szuperlágy gumikat nem egyszerű ezen a pályán kezelni, de a végére én is megértettem, mit kell velük csinálnom, és a mérnökök is elvégeztek néhány változtatást a guminyomással és a szárnyállással. Végül egy remek csomag állt össze, és olyan eredményt értünk el, amire nem számítottunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS