Raikkönen beismerte: hibázott gyorskörén

F1

2016. április 30. szombat, 17:11

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Kimi Raikkönen ismét elszalasztotta az első sorba kerülés lehetőségét, ráadásul Sebastian Vettel büntetésével és Lewis Hamilton kiesésével együtt is csak a harmadik helyről várhatja a vasárnapi rajtot.

Kína után ismét remek lehetőség adódott Kimi Raikkönen előtt: noha Nico Rosberg elképesztő tempója miatt a pole-pozíció elúszni látszott, egy biztos második helyet még megcsíphetett volna a Ferrari finnje, de végül a csalódást keltő negyedik helyen zárt. A kvalifikáció után a Jégember elismerte, hibázott, noha egész hétvégén nem tudott megbarátkozni a szocsi pályával.

„Szélesen fordultam az utolsó kanyarban, de az egész hétvége során nehezemre esett egy normális kört összerakni” – idézte a finnt a Motorsport.com. „Az időmérőre egy kicsit jobb lett a helyzet, de néhol így is küszködtem az autó elejével. E nélkül könnyen odaérhettem volna a második, vagy a harmadik helyre. A helyzet nem ideális, de a harmadik hely a pálya tisztábbik felén található, és innen nézve sokkal rosszabb is lehetett volna. Megpróbálunk majd remek rajtot fogni” – tette hozzá Raikkönen.

A finn pilóta elmondta, hogy az autó elejének kezelhetősége mindig komoly kihívás elé állítja őt Szocsiban. „Minden évben nehezen lehet itt munkára fogni a gumikat. Idén mintha egy kicsit könnyebb lenne, de az autó elejével még mindig küszködök, aminek nem igazán örülök” – mondta a ferraris.

Forrás: www.formula.hu – RSS