Raikkönen egy kivételes pilóta

image

A Lotus csapat vezető versenymérnöke, Alan Permane szerint Kimi Raikkönen az első perctől kezdve bizonyítja azt, hogy ő egy kivételes tehetség.
„Az első köre óta érzem ezt. Te látod azt, hogy ő egy kivételes pilóta. Például amikor az alacsony üzemanyag terhelésről magas üzemanyag terhelésre váltunk, kiszámoljuk, hogy mekkora különbségnek is kell lennie a köridők tekintetében és ezt ő már az első körében áttöri. Kevés pilótánál érzed ezt” – nyilatkozta Permane az Autosportnak.
Permane szerint Raikkönen visszajelzéseivel sincs semmi baj, pedig a média szerint a finn bajnok nem mindig találja a hangot a mérnökökkel. „Az ő visszajelzései kitűnőek. A tudása a különböző motor és egyéb beállításokkal kapcsolatban is kiváló. en nem látok rá okot arra, hogy azt mondjam, hogy ő nem lenne egy jó fejlesztő pilóta.”
A Lotus csapatot Jerezben elsősorban Raikkönen kiegyensúlyozottsága nyűgözte le, hiszen az egykörös tempó még amúgy se sokat mondana az évnek ezen szakaszában. „Van egy terület, ahol hihetetlenül erős, és ez a kiegyensúlyozottság a hosszú etapokon. Te pedig ebből mondhatd meg, hogy milyen jó egy pilóta, nem az a lényeg, hogy mit tud valaki egy körön, hanem az, hogy hogyan képes azt a tempót tartani. Gyakran látsz pilótákat, akik képesek egy gyors körre, de a hosszú etapokon már lassú köröket futnak, vagy hibáznak, de Kimi nem ilyen.”
A BBC Sport F1 újságírója, Andrew Bensont szintén lenyűgözte Raikkönen kiegyensúlyozottsága Jerezben. „Megnézve a jerezi köridőket egy dolog tűnik ki, Kimi Raikkönen kiegyensúlyozottsága. Ez egyszerűen lenyűgöző volt. Körről körre egy tizeden belül volt, volt három különböző alkalom, amikor három gyors kört kellett egymást követően futnia és az összes kör között nem volt nagyobb a különbség, mint 0,06 századmásodperc.”
A Lotus csapat technikai igazgatója, James Allison szerint Raikkönen fizikumával sincs semmi baj. „Kimi az első körtől kezdve jól végezte a munkáját. Mi mindkét nap egy teljes versenytávtól is többet teljesítettünk, de ő akkor is frissnek és könnyednek tűnt. Különösen a hosszú etapokon, amik egyáltalán nem viselték meg őt.”
Permane szerint az is ostobásság, amit a Ferrari alított Kimiről, hogy ő egyszerűen nem alkalmas a csapatvezéri szerepre, és ezért kellett Kimit lecserélni Fernando Alonsóra, mert a spanyol alkalmasabb a csapat vezetésére. „Nem a pilótának kell vezetnie a csapatot. A pilótának nem egy emelvényen kell állnia, hogy elmondja nekünk, hogy hogyan is végezzük a munkánkat. E helyett a bizalom a legfontosabb, mert mi maximálisan támogatjuk a pilótát, ha látjuk azt, hogy ő tudja, hogy mit is kell csinálnia.”