Raikkönen: Nincs igaza Alonsónak

F1

2015. október 8. csütörtök, 18:09

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Ferrari

Kimi Raikkönen nem ért egyet Fernando Alonso azon véleményével, miszerint a csapatrádiókat priváttá kellene tenni annak érdekében, hogy a futamok során a nézők ne hallhassák az olykor agresszívebb kommunikációt.

Alonso a Japán Nagydíjon kikelt magából, és csapatrádión közölte a McLarennel, hogy a motor inkább egy GP2-es autó erőforrásához hasonlít. A spanyol a futamot követően elmondta, jobb lenne, ha a rádióbeszélgetések nem kerülnének bele a televíziós közvetítésbe. Raikkönen azonban úgy nyilatkozott, tudniuk kell kezelni az ilyen helyzeteket, és ha nem szeretnék, hogy a véleményüket mindenki megismerje, akkor bizony csendben kell maradniuk.

 Kimi Raikkönen

Noha a finn versenyzőnek is akadnak emlékezetes rádióbeszélgetései, tisztában van vele, hogy ami a futam közben elhangzik, az nem maradhat titokban – ezt azonban az évek során már megtanulta kezelni, és úgy gondolja, ezt a helyzetet mindenkinek el kell fogadnia. „A csapaton és a versenyzőn múlik, hogy az ilyen dolgokat privát módon intézzék el. Vannak megbeszéléseink, ahol sok dologról szó esik, és ezek nem kerülnek nyilvánosságra” – mondta a Ferrari pilótája.

„Mindannyian tudjuk, hogy ez hogyan működik – néha olyan dolgokat tesznek adásba, ami a közvetítésnek jó, szóval csak rajtunk múlik: ha azt akarjuk, hogy valami csapaton belül maradjon, akkor az úgy is lesz. Ez olyasmi, amivel évek óta tisztában vagyunk – a rádióbeszélgetések úgyis bekerülnek az adásba. Mindenki számára ugyanaz a helyzet, nincs titok.  Sokkal érdekesebb a nézők és a tv számára is, ha hallhatják, hogy mi történik.”

Forrás: www.formula.hu – RSS