Rajt előtt a Merkantil Bank NB II

Vasárnap rajtol a Merkantil Bank Liga 2017–2018-as idénye. A tíz mérkőzésből az utolsót, a ZTE–ETO FC találkozót hétfőn rendezik.

BUDAÖRS FC–GYIRMÓT FC GYŐR
(Vasárnap, Tatabánya, 18.00)

A Budaörs a tizenötödik helyen végzett a Merkantil Bank Liga legutóbbi szezonjában, a Gyirmót utolsó lett az OTP Bank Ligában. A budaörsiek továbbra is Tatabányán rendezik hazai mérkőzéseiket. Két rutinos játékossal is erősödtek, a tavaszi szezont kihagyó Kemenes Szabolccsal és a korábbi válogatott, legutóbb a Siófok keretéhez tartozó Czvitkovics Péterrel. A gyirmótiak szinte minden légiósukat elengedték, ugyanakkor több tehetséges, magyar felmenőkkel is bíró játékost is igazoltak felvidéki klubokból, köztük az ottani második vonal legutóbbi gólkirályát, Robert Janót. A sárga-kékek új edzője, az Urbányi Istvánt váltó Molnár László is felvidéki magyar.

BUDAFOKI MTE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
(Vasárnap, Budafok, 18.00)

A Budafok az NB III Közép csoportjának bajnokaként jutott fel, tavasszal nagyszerűen menetelt a Magyar Kupában, sejtetve, hogy a magasabb osztályban is megállja a helyét. A Nyíregyháza nagyon nehéz idényt zárt, végül a tizenkettedik helyen zárt. A piros-feketék alacsonyabb osztályú játékosokkal, valamint a Bp. Honvéd második csapatától érkezett, rutinos Somogyi Csabával, valamint a Haladástól érkező, mindössze 18 éves Kirják Henrikkel erősítettek. A Nyíregyházát Lucsánszky Tamás dirigálja majd, Szűcs Mihály az új sportigazgató több korábbi ferencvárosi és/vagy soroksári játékost (Csilus, Jova, Dragóner, Csernák és a rutinos Bajzát Péter) megszerzett, vagy véglegesített. Bajzát korábban két szakaszban is játszott már Nyíregyházán. A Szpari emellett Forró és Pekár személyében két NB I-es szintű játékost igazolt a Puskás Akadémiától.

SZOLNOKI MÁV FC–DOROGI FC
(Vasárnap, Szolnok, 18.00)

Az előző idény tizedik helyezettje fogadja a nyolcadik helyezettet. A dorogiak két ponttal gyűjtöttek többet, nem volt nagy különbség a két csapat között. A szolnokiak a második vonalból erősítettek, megszerezték a korábbi ifjúsági válogatott kapust, Hrabina Alexet is, és megtartották a korábban az OTP Bank Ligában is bemutatkozott Berdó Pétert. A Dorog kerete alig változott, de Schindler Szabolcs személyében új szakvezető irányítja az együttest.

VÁC FC–SOROKSÁR FC
(Vasárnap, III. ker TVE Sporttelep, 18.00)

A Vác FC a hatodik, a Soroksár a negyedik helyen végzet a Merkantil Bank Liga 2016–2017-es szezonjában. A váciak az előző idénybeli, dunaújvárosi albérlet után ezúttal Óbudán fogadják ellenfelüket. Tíz játékos távozott, hat érkezett, utóbbiak között van az előző idényben a Budafokban védő Abu Attila és a Szegedről érkező, több mint száz élvonalbeli meccsen szerepelt Búrány Zoltán. A Soroksár kerete alapos változáson esett keresztül, teljesen új a szakmai stáb, Lipcsei Péter vezetőedzővel, valamint Végh Zoltánnal, Dejan Milovanoviccsal és Tímár Ádámmal. Öt játékos érkezett a Ferencvárosból, nyolc pedig más klubokból, köztük a szintén korábbi fradista, Gyömbér Gábor, valamint az Újpestben is megfordult Dvorschák Gábor.

CEGLÉDI VSE–SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA
(Vasárnap, Albertirsa, 18.00)

A ceglédiek tizenhetedikként éppen csak bennmaradtak az NB II-ben, a szegedi akadémisták a tizenegyedik helyen végeztek. A vasutasok több korábbi NB I-es játékossal, így Preklet Csabával, Szilágyi Péterrel és Sándor Istvánnal erősödtek. Az akadémisták nyolc új játékossal erősödtek, közül két légiósnak, Andrej Causicnak és Mihai Nicorecnek is körülbelül félszáz NB I-es mérkőzés áll a háta mögött.

KISVÁRDA MASTER GOOD–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Vasárnap, Kisvárda, 18.00)

A várdaiak éppen csak lemaradtak harmadikként a feljutásról, a Mosonmagyaróvár kilencedikként fejezte be az idényt. A szabolcsiak Kondás Elemért szerződtették a kispadra, tizenegy új játékos érkezett, köztük négy Kárpátaljáról, a Munkácsi Akadémiáról. A legrutinosabb érkező Heffler Norbert. A mosonmagyaróváriak kilenc játékost igazoltak, köztük két futballistát, Szépe Jánost és Zsigmond Kevint Dunaszerdahelyről. Szépe játszott négy mérkőzésen a szlovák élvonalban.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–KAZINCBARCIKAI BSC
(Vasárnap, Békéscsaba, 19.00)

A Békéscsaba ötödik lett a Merkantil Bank Liga előző idényében, a Kazincbarcika az NB III Keleti csoportjának megnyerésével szerzett jogot az indulásra. Boér Gábor irányítja – a tavasz végéhez hasonlóan – a lila-fehéreket, akik Ribánszki Lászlóval, Vukasin Poleksziccsel, Ezequiel Calventével, Eszlátyi Istvánnal, Dlusztus Andrással, öt, korábban az élvonalban is szerepelt játékossal erősítettek. A borsodiak nyolc új játékost szereztek, a legnagyobb fogás a rutinos, élvonalbeli rutinnal is rendelkező Hegedűs Dávid lehet, aki 2007 tavaszán már játszott a csapatban.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–MTK
(Vasárnap, Csákvár, 19.00)

A csákváriak a tizenhatodik helyen végeztek az előző NB II-es idényben, az MTK az OTP Bank Liga tizenegyedik, utolsó előtti helyezettjeként kiesett. A csákváriak legnagyobb erősítése a Puskás Akadémiától érkezett, korábbi válogatott középpályás, Sándor György. A kölcsönvettek közül Sejben Viktornak és Tar Zsoltnak is van élvonalbeli múltja. Az MTK új edzővel, Feczkó Tamással vág neki a szezonnak, meg tudta tartani két legrutinosabb játékosát, Torghelle Sándort és Kanta Józsefet. Az érkezők közül Lencse László, Vass Patrik, Balogh Béla és Bori Gábor is volt már, pályafutása korábbi szakaszában, a kék-fehérek tagja. Új szerzemény a korábbi válogatott, az előző idényben a Balmazújvárosban szerepelt Farkas Balázs is.

BFC SIÓFOK–SOPRONI VSE
(Vasárnap, Siófok, 19.00)

A siófokiak a tizennegyedik, a soproniak a tizenharmadik helyen végeztek az előző idényben. A Balaton-parti gárda két nagyon rutinos játékossal, Balajcza Szabolccsal és Hidvégi Sándorral is erősödött. A soproniak három játékost szerződtettek (köztük Molnár Márkot a Haladástól), kilencen kölcsönbe érkeztek az új vezetőedző Németh Szabolcs lett.

ZALAEGERSZEGI TE–ETO FC
(Hétfő, Zalaegerszeg, 18.30)

A ZTE hetedikként zárta a Merkantil Bank Liga előző idényét, az ETO FC újonc, az NB III Nyugati csoportját nyerte meg. Zoran Szpisljak a ZTE új edzője, a három legnagyobb erősítés a visszatért Balázs Zsolt, valamint az Újpestről érkezett Nagy Gábor és a volt kispesti Vernes Richárd lehet. Az ETO-hoz érkezett a korábbi válogatott Debreceni András. A többi új fiú közül Bagi Istvánnak és Szatmári Lórándnak is van élvonalbeli múltja.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS