Rangadó a javából

A Fehérvár nyerte az U20-as jégkorong-bajnokság rangadóját: a MAC Budapest vendégeként 2-1-es győzelemmel távozott a Tüskecsarnokból. A hazaiak két másodperccel a befejezés előtt szépítettek.

Pusztai Viola Eminem Lose Yourself című dala indokolatlanul szólt a Tüskecsarnok hangszóróiból, hiszen nemhogy magukat, de a meccset sem akarták elveszíteni a hazai jégen játszó MAC Budapest, illetve a vendég Fehérvár AV19 jégkorongozói. Az U20-as bajnokság rangadója remek meccset hozott, már az első perctől kezdve nagy iramot diktáltak a felek.

Az első harmadban a MAC támadott erőteljesebben, a fehérváriak azonban kiválóan kontráztak, de Arany Gergely hárította a kísérleteket. Rokaly Szilárdét is, aki a jobb szélen lódult meg, s az útjában álló bírót is kikerülve lőtt kapura. A helyzet kimaradt, és a látványos játék ellenére a szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn.

Remek meccset játszott a Fehérvár és a MAC U20-as csapata

Remek meccset játszott a Fehérvár és a MAC U20-as csapata

A második játékrészt a Fehérvár kezdte jobban, aminek alig négy perc elteltével meg is lett az eredménye: Antal Arnold talált a kapuba. A MAC-ot nemhogy megfogta volna a gól, hanem felpaprikázta, és rendkívüli nyomást gyakorolt hosszú perceken keresztül az ellenfélre. Ettől a hazai közönség is lázba jött, elkezdte buzdítani az övéit, de hiába nyílt előttük többször is kihagyhatatlan lehetőség, Gadácsi János Győző egyszer sem engedte át a gólvonalon a pakkot. Ahogy Bödök Bence lövése, majd a kipattanó utáni ismétlés, úgy Kőrösi Péter gyönyörű egyéni akciója is kimaradt.

A fehérváriaknak momentumuk sem akadt, amíg végül korongot szereztek, és kiválóan indították a kiugró Szász Norbertet. A pakk helyett a játékos jutott Arany kapujába, amiért járt a büntető, azt azonban a sértett elhibázta. Pontosabban a MAC kapusa remekül védett.

A következő nagy helyzetet a hazaiak dolgozták ki: Bödök indult el a jobb szélen, középre passzolt az érkező társnak, de Vajda Tamás egy az egyben nem tudott túljárni Gadácsi eszén. A harmad végén a MAC emberelőnybe került, az előre megbeszélt figurából Herner Olivér lőtt távolról, de a pakk elszállt a kapu felett. Így 1-0-s fehérvári vezetéssel zárult a játékrész.

A vendégek kiállítása még a harmadik harmad elején is tartott, és éppen kiegészültek volna, amikor durva játékért tőlük Szita Donát, a budapestiek közül Inglis Ákos ülhetett le két percre a büntetőpadra. Ahogyan addig, úgy most sem hozott találatot a fór, ellenben a meccs gyors és élvezetes játékot igen.

Meg újabb gólt is: a fehérváriaktól Antal Arnold lőtt közelről, az Aranyról kipattanó korong éppen Rokalyhoz került, onnan pedig a kapuba. A vendégek örültek, a bírók tanácskoztak, de végül mutatták, hogy megadják a találatot. A MAC mindent megtett, hogy egyenlítsen, de a fehérváriak kapusa továbbra is szilárdan védte a várát.

Fodor Szabolcs másfél perccel a vége előtt időt kért, a hazaiak lehozták kapust, de a hálót csak az után sikerült megzörgetniük, hogy Kőrösire előbb tízperces, aztán végleges büntetést szabtak ki. Jászai Dávid két másodperccel a vége előtt szépített, de a végén a fehérváriak ünnepelhették a 2-1-es győzelmet.

− Jól játszottunk és a helyzeteink is megvoltak, de nem használtuk ki azokat. Legközelebb jobban kell koncentrálni, ha meg akarjuk nyerni a mérkőzést – mondta a lefújás után a hazaiak mestere, Fodor Szabolcs.

FÉRFI JUNIORBAJNOKSÁG
MAC Budapest−ifj. Ocskay Gábor Akadémia 1-2 (0-0, 0-1, 1-1)
Tüskecsarnok

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS