Rangadók fordulója

Fővárosi és vidéki rangadót is hozott a fiúbajnokság a 17. fordulója. Több mérkőzésen is a jobb kapusteljesítmény döntött, a Vasas és az FTC ifjúsági meccsén azonban a mezőnyjáték billentette előbbi javára a győzelmet.

Pusztai Viola Egy hét szünet után folytatódtak a fiú vízilabda utánpótlás-bajnokságok küzdelmei. A 17. fordulóban két rangadóra is sor került, az egyiket a fővárosban, a másikat vidéken játszották. Az ifjúsági bajnokságban a listavezető KSI egy híján harminc gólt szerzett a Debrecen ellen.

Dióhéjban ennyi, jöjjenek a részletek.

Rangadó a fővárosban

Simon Henrik remekelt az FTC ellen Forrás: Vasas

Simon Henrik remekelt az FTC ellen  •  Forrás: Vasas

A tabellán az ifjúsági bajnokságban szorosan egymást követő Vasas és az FTC a Komjádi Uszodában csapott össze. Ahogy az várható volt, a mérkőzés kiélezett csatát hozott, amelyen a zöld-fehérek kezdtek jobban, de végül Vogel Soma átlagon felüli kapusteljesítménye kevésnek bizonyult a győzelemhez.

A másik oldalon ugyanis Dévai Kristóf is remekelt, de ami igazán a Vasas oldalára billentette a mérleg nyelvét, az a mezőnyben nyújtott több jó teljesítmény. Az FTC-ben csak az Irmes testvérek, vagyis Pál és Márton talált a kapuba, ketten azonban kevésnek bizonyultak a három pont megszerzéséhez. A Vasasban ugyanis egyaránt három gólt szerző Burián Gergely és Simon Henrik mellett többen is megrezegtették az ellenfél hálóját. Így végül a piros-kékek 9-5-re nyertek.

Rangadó vidéken

Az Eger és a Szentes mérkőzései mindig nagy csatát hoznak, nem volt ez másképpen most sem. Az ifjúságiak találkozóján az első két negyedben fej fej mellett haladtak a felek, a harmadikban azonban a szentesiek nem találtak a kapuba, miközben az egriek négyszer is eredményesek voltak. A vendégek négygólos előny tudatában sem nyugodhattak meg, hiszen a hazaiak az utolsó játékrész elején két gyors góllal visszajöttek a meccsbe. Az utolsó percekben esélyük nyílt egyenlíteni, de a helyzetek kimaradtak, így az Eger 9-7-re nyert.

A forduló meglepetése

Természetesen nem az a meglepő, hogy az ifjúsági bajnokság listavezetője legyőzte a tizedik helyen álló csapatot, hanem az, hogy mekkora különbséggel. Míg sok esetben hét dobott góllal meccset lehet nyerni, a Debrecen ennyit szerezve huszonkét gólos vereségbe futott. A hazaiak kapujára harminckilenc lövés érkezett, amelyből huszonkilenc gól lett, tehát a KSI-nek csaknem minden bejött, azaz bement, amikor a labda elhagyta a játékosok kezét. A meccs végén 29-7-es győzelmet ünnepelhettek. Csak a két kapusuk nem lőtt gólt.

Ezzel szemben a serdülők mérkőzése szoros összecsapást hozott. Bár a fővárosiak végig vezettek, egy percig sem nyugodhattak meg, hiszen a hazaiak nagyot küzdöttek a pontszerzésért. Az végül nem sikerült, 13-11-re kikaptak.

A forduló kapusa

Csiszár Boldizsár a Szentes elleni meccs végén fontos védéseket mutatott be

Csiszár Boldizsár a Szentes elleni meccs végén fontos védéseket mutatott be

Erre a címre többen is pályáztak a héten, hiszen az FTC-ből Vogel Soma, a Vasasból Dévai Kristóf és a Szentesből Straub Erik is remekül védett. A választás azért esett végül az egri Csiszár Boldizsárra, mert a mérkőzés hajrájában nagy szerepe volt abban, hogy a Szentes nem tudott egyenlíteni, ugyanis az ellenfél az utolsó percekben ziccerben és emberelőnyben sem tudott túljárni az eszén.

‒ Nagyon készültünk a Szentes elleni mérkőzésre ‒ mondja a 19 éves kapus. ‒ Úgy érzem, komplettebb csapat benyomását keltettük, így szinte végig vezetve kezünkben tartottuk a három pont sorsát. Sikerült két ötméterest hárítanom, jól álltam a lábamon, bár azért három peches gólt is kaptunk.

A forduló játékosa

Labdát szerzett, blokkolt, fontos pillanatokban lőtt gólt, és jól tette a dolgát középen, hiszen többször is állítottak ki róla embert. Ezúttal a Vasas centerét, Simon Henriket választottuk a forduló játékosának.

‒ Azt gondolom, nem meglepetés, hogy hazai medencében legyőztük az FTC-t, hiszen az előző mérkőzésen is döntetlent játszottunk ellenük a Népligetben, rossz játékkal – magyarázza a 18 éves center. – Most jól ment a mezőnyben, amihez remek kapusteljesítmény párosult, igaz, utóbbi a FTC-ben is nagyon erős volt. Úgy érzem, nekem a mai napon jól jött ki a lépés támadásban és védekezésben is, de a kiváló társak nélkül nem valósulhatott volna meg.

Serdülő- és gyermekbajnokság

A Vasas és az FTC serdülőinek összecsapására is igaz volt, hogy a kapusok kitettek magukért. A Vasasban Tóth Domonkos 62, az FTC-ben Jókai Miklós 70 százalékkal védett, utóbbi a kapujára érkező tizenhat akcióból tizennégyet hatástalanított. Így nagy szerepe volt abban, hogy a csapata 8-7-re megnyerte a rangadót. A gyermekbajnokságban a papírforma szerint a piros-kéknek állt a meccs, s tulajdonképpen azzal, hogy 6-0-ra elhúztak az elején, a folytatásban nem forgott veszélyben a győzelmük. A vége 16-9 lett.

A Szentes és az Eger találkozóján a serdülők mérkőzése még nagyobb izgalmakat hozott, mint az ifjúságiaké, hiszen a győzelem ötméteresekkel dőlt el. Az összecsapás úgy alakult, mintha a csapatok tükröt tartottak volna egymásnak, hiszen az első két negyedet az Eger 3-2-re, illetve 3-1-re nyerte, a következő kettő pedig a Szentesé lett 3-1-gyel, illetve 3-2-vel. A 9-9-es rendes játékidőt követően az ötméterespárbajban a második kör után az egriek kerültek előnybe, de az ötödikben ők is hibáztak. A Szentes újabb esélyt kapott, ám a következő lövés kimaradt, miközben az ellenfél pontosan célzott, így örülhetett a 13-11-es győzelemnek, és az azzal járó két pontnak.

Egészen nagy tükör lehetett egyébként a szentesi uszodában, hiszen rendkívül érdekes, hogy a gyermekek összecsapásán is úgy alakultak az eredmények, mintha a csapatok egymást másolták volna. Ráadásul a rendes játékidő 12-12-es döntetlent hozott, és az Eger ezen a meccsen is ötméteresekkel harcolta ki a 16-14-es győzelmet.

FIÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, 17. FORDULÓ
DVSE‒KSI 7-29, Tatabánya–SZVSC 10-7, Szentes–ZF-Eger 7-9, BVSC-Zugló–AVUS 14-2, Vasas–FTC 9-5, SZVPS–UVSE 4-16, Kaposvár–Racionet Honvéd 4-16
A bajnokság állása: 1. KSI 48 pont, 2. UVSE 41, 3. BVSC 39, 4. Eger 37
FIÚ SERDÜLŐBAJNOKSÁG, 17. FORDULÓ
DVSE‒KSI 11-13, Tatabánya–SZVSC 8-6, Szentes–ZF-Eger 11-13, BVSC-Zugló–AVUS 13-6, Vasas–FTC 7-8, SZVPS–UVSE 5-16, Kaposvár–Racionet Honvéd 6-14
A bajnokság állása: 1. KSI 48 pont, 2. BVSC 43, 3. UVSE 39, 4. Vasas 36
FIÚ GYERMEKBAJNOKSÁG, 17. FORDULÓ
DVSE‒KSI 5-20, Tatabánya–SZVSC 6-11, Szentes–ZF-Eger 14-16, BVSC-Zugló–AVUS 17-10, Vasas–FTC 16-9, SZVPS–UVSE 5-15, Kaposvár–Racionet Honvéd 6-16
A bajnokság állása: 1. BVSC 48 pont, 2. KSI 45, 3. UVSE 39, 4. Vasas 36

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS