Rátgéber méltatlannak tartja az elmúlt hét történéseit

ratgeber1.jpg

Nincs edzőkérdés a MiZo Pécs 2010-nél, a női kosárlabdacsapatot továbbra is Füzy Ákos irányítja, a kispaddal hírbe hozott Rátgéber László ezzel együtt méltatlannak tartja az elmúlt hetek történéseit.

    A baranyaiak honlapja szerint a tulajdonosi kör – a klub fele magánbefektetők, 49 százaléka az önkormányzat, egy százaléka pedig egy utánpótlás-alapítvány kezében van – a hónap elején azt vetette fel, hogy a gyenge nemzetközi szereplés miatt hívják vissza az Euroliga-címvédő Szpartak Moszkvától ősszel távázott Rátgébert. Meg is kezdődtek a tárgyalások, melyek során az együttest 15 évig irányító mester azt szabta feltételül, hogy fizessék ki a felé fennálló tartozást. Ezt a vezetőség nem tudta rövid határidővel garantálni, így az egyeztetések tíz napja abbamaradtak, és az a döntés született, hogy Füzy Ákosé marad a vezetőedzői poszt.

    "Úgy érezzük, hogy nincs szükség váltásra – jelentette ki pénteken Gémes Róbert, a tulajdonjogok ötven százalékát birtokló, magánszemélyekből álló csoport tagja. – Az edzők és a csapat is bizonyította, hogy képes a szezon elején megfogalmazott céljainkat elérni, és kiszolgálni a közönséget. Ne feledjük, az Euroligában egyetlen magyar csapatként kerültünk be a rájátszásba, és egyetlen vereséggel vezetjük a bajnokságot."

    Gémes hozzátette: Rátgéberrel rendezték az anyagiakat, és bár vannak még tartozások az edzők, játékosok és beszállítók felé, nem igaz az a sajtóértesülés, mely szerint 150 millió forintos adósságot halmozott fel a klub.

    Rátgéber László vegyes érzelmekkel nyilatkozott az MTI-nek: "Ma délben engem kifizettek, ezt kívánom mindenkinek, akinek még tartoznak. Annak idején Páva Zsolt polgármester és az alapítványt képviselő Halmos Péter azt mondták, nem tudok együttműködni a vezetőség minden tagjával, ezért nincs egyhangú támogatás a kinevezésemet illetően. Csak azt nem értem, hogy miért nem lehetett ezt felvállalni, és kellett Füzy Ákost és jómagamat ilyen méltatlan helyzetbe hozni. Mindenesetre a magam részéről lezártnak tekintem az ügyet."