Rebic: “Készen állok szembenézni a kihívásokkal”

Ante Rebic, a Milan horvát támadója jól érzi magát és készen áll a játékra.

Pénteken egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be Rebicet Milanellóban. A 25 éves támadó a mercato utolsó napján érkezett, azonban az orvosi vizsgálatok elvégzése és a szerződés aláírása után egyből csatlakoznia kellett a válogatott edzőtáborához.

Rebic csütörtökön edzett először a csapattársakkal a Verona elleni meccs előtt.

AZ ELSŐ BENYOMÁSOKRÓL

“Üdvözlök mindenkit, először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, hogy eljöttek. Ez egy álom számomra, hogy itt lehetek. Néhány alkalommal már edzettem a csapattal és remélem, hogy nagyszerű szezonunk lesz.”

A KLUBRÓL

“Sok dolgot tudtam az AC Milanról és a történelméről. Boban volt az első személy, akivel beszéltem a Milantól és néhány tanáccsal is ellátott. Arról beszéltünk, hogy bizonyítanom kell ebben a szezonban és jól kell teljesítenem.”

AZ OLASZORSZÁGI VISSZATÉRÉSRŐL

“Nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, amikor először játszottam Olaszországban. A Frankfurtban töltött szezonjaim után magabiztosabbnak érzem magam és sokkal érettebb lettem. Az az időszak segített a fejlődésben és abban, hogy megmutassam a képességeimet. Bízom benne, hogy most ezt a Milanban is bemutathatom. Az előző edzőmnek köszönhetően sokat fejlődtem. Érettebb vagyok és készen állok a kihívásra.”

A HELLAS VERONA ELLENI MECCSRŐL

“Jól vagyok és nagyszerűen érzem magam. Jó állapotban vagyok és játszottam a nemzeti csapatban, valamint pályára léptem a Frankfurtban is tétmeccsen ebben a szezonban, tehát készen állok a játékra. Az edzőn múlik, ő fogja kiválasztani a kezdőcsapatot.”

A KEZDŐCSAPATBA KERÜLÉSÉRT FOLYÓ VERSENYRŐL

“Szeretek harcolni, keményen dolgozni és keményen játszani. Nagy kihívás lesz számomra, hogy bizonyítsak a többi játékossal szemben. Nagy verseny van a kezdőcsapatba kerülésért, de ez még inkább a fejlődésre ösztönöz, mert a lehető legjobb formában kell lennem. Erősnek és magabiztosnak érzem magam. Jó eredményeket értem el a válogatottal és készen állok az új élmény megkezdésére.”

AZ INTER ELLENI DERBIRŐL

“A mérkőzés napján leszek 26 éves és nagyon boldog lennék, ha a Milan megnyerné a derbit. Nem tudom, hogy játszani fogok-e vagy sem és jól fogok-e teljesíteni, de a Milan győzelme a legfontosabb. Inter? Nem voltam kapcsolatban az Interrel, de nem tudok semmit erről. Amikor megtudtam, hogy a Milan érdeklődik irántam, nem volt semmi kétségem. Beszéltem az édesapámmal és ő is azt mondta, hogy ha lehetőség van rá, akkor a Milanhoz kell igazolnom.”

GIAMPAOLÓRÓL

“Ezelőtt soha nem találkoztam vele, de sok jó dolgot hallottam róla, Bobantól is. Az első néhány nap alapján pozitív a benyomásom és tényleg egy nagyon felkészült edző.”

A POSZTJÁRÓL

“Nos, a Frankfurtban három nagyon különböző pozícióban játszottam a támadósorban. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb tudásom szerint fogok teljesíteni. Régebben játszottam a 4-3-3-as formációban és az utóbbi néhány évben változtattunk, így alkalmazkodnom kellett és előkészítő csatár lettem. Ideális poszt számomra a bal szélső támadó, de a nemzeti csapatban csatárként és jobb szélsőként is játszottam. Minden attól függ, hogy az edző mit akar és hogyan dönt.”

A MEZSZÁMÁRÓL

“A 4-es számot szerettem volna választani, de foglalt volt, így a 18-as mellett döntöttem. Ezt a számot viselem a horvát válogatottban is.”

BOBANRÓL

“Túl kicsi voltam, amikor Boban játszott, de emlékszem a győztes Milanra Ibrahimoviccal és Ronaldinhóval. Akkoriban figyelemmel követtem a Serie A-t és a Milant.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS