Jakab János korábbi sikereinek színhelyén, a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályában kezdett el edzősködni. Célja, hogy a nagy múltú klub ifjú ígéretei hasonló eredményeket érjenek el, mint ő a pályafutása során.
Pusztai Viola • „Nagyon motivált vagyok, és szerencsésnek érzem magam, hogy abban a BVSC-ben foglalkozhatom gyerekekkel, amelyikben én is felnőttem – mondja széles mosollyal az arcán az ifjúsági Eb-győztes, többszörös magyar bajnok, olimpikon asztaliteniszező, a 29 éves Jakab János, aki immár főállású edzőként dolgozik korábbi sikereinek a színhelyén.
Fél éve, a műtétjét követően még arról beszélt, hogy célként tűzte ki maga elé a riói indulás jogának megszerzését, a válla azonban a beavatkozás után sem lett a régi:
„Már kilenc éve küzdök krónikus gyulladással, a tavalyi műtétem után sokáig nagyon rossz volt, haragudtam az egész világra. Aztán jobb lett, bizakodtam, hogy ismét magas színvonalon játszhatok, de amint nagyobb terhelést kaptam, minden a régi lett. Aranyosi Péter szövetségi kapitánnyal megbeszéltük, hogy továbbra is együtt dolgozunk, de nem indulok a kvalifikációs versenyen, és kevesebbet is edzek, mint korábban.”
Jakab János sikeres pályafutást tudhat maga mögött
Jakab tudatosan készült arra, hogy az aktív pályafutását befejezve edzőként dolgozzon tovább szeretett sportágában. Persze, nem gondolta, hogy ilyen hamar eljön az idő, amikor nem neki kell végrehajtani az edző által megjelölt feladatokat, hanem ő osztja ki.
„Hogy edzőként szeretnék dolgozni, hat éve fogalmazódott meg bennem komolyabban. Nagycsaládból jövök, kisebbtől a nagyobbig rengeteg unokatestvérem van, és a balatoni nyaralónkban minden nyáron különböző sportokat űzve ütjük el az időt. Meg aztán válogatott játékosként próbáltam egyengetni is az útjukat a sportban. Tulajdonképpen annak a hatására végeztem el 2012-ben az egyéves edzői OKJ-képzést, és már tavaly lehetőséget kaptam a BVSC-Zugló szakosztályávezetőjétől, Herendi Ivántól, hogy a gyakorlatban is hasznosíthassam a megszerzett tudást.”
Kezdetben kicsikkel dolgozott, most már öt-hat játékos tartozik a keze alá, akikkel az egyéni foglalkozásokat végzi. Mint mondja, valamennyi korosztály nevelése nagy kihívást jelent, de mindegyik másképpen. A kezdők, az újoncok nagyon bíznak az edzőben, nem kérdőjeleznek meg semmit, elvégzik, amit kérnek tőlük. Ellenben nehezebben kezelik az érzelmeiket, és koncentrálni is kevésbé képesek, mint a nagyobbak.
„Ők még végletekben gondolkodnak; ha nem sikerül valami, és kikapnak, akkor sírnak, ütőt dobálnak, csapkodnak. Meg kell tanítani őket kordában tartani az indulataikat, ebből a szempontból az edzőnek nagyobb a szerepe, mint az idősebb játékosok esetében. Persze, nekik is kell a motiváció, támasz, de nem olyan mértékben, mint a kicsiknek. Az alapokat már tudják, a hangsúly inkább a technikai, taktikai képzésen, a kondicionális fejlesztésen van, semmint a pedagógiai jellegűn. Húsz éve vagyok a sportágban, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a felnőtté válás útján milyen lépcsőfokokat kell megmászni, s bár nem állítom, hogy néha nem feszegetem a határaimat, úgy érzem, felkészültem a feladatra.”
A válogatottban, no meg a Bundesligában, Düsseldorfban töltött évek alatt megszerzett tapasztalatokat szeretné átadni a fiatalabb generációnak, így a nagy múltú zuglói utánpótlásműhely edzésein új, eddig nem alkalmazott módszerek bevezetését szorgalmazza. Elsősorban az erőnléti edzésekre és a rekreációra vonatkoznak, de napirenden van a foglalkozások számának növelése is.
„Herendi Iván nyitott a reformokra, a változásokra, amelyeket az edzőkollégáimmal közösen próbálunk megvalósítani . Olyan reformokat szeretnénk végrehajtani, amelyek afelé viszik a szakosztályt, hogy kiemelkedő, nemzetközi szintű utánpótlásbázissá váljon, a játékosoknak pedig kiváltságot jelentsen a BVSC színeit képviselni. És legalább olyan sikereket érjenek el, vagy még fényesebbeket, mint amilyenekben során nekem volt részem a pályafutásomban.”
