Regionális Liga: A Jug és a Rijeka erőnyerő volt, a Partizán fontos rangadót nyert meg

partizan

A két nagy, a Rijeka és a Jug behúzta a három pontot. A Partizán több hiányzóval múlta felül a Mornart, miután a belgrádiak ismét a tanulást választották valamint egy fontos láncszemük is kidőlt.

partizan

A Jug kilenc mérkőzés után is 100%-os. Most a dubrovnikiak a Jadran Herceg Novit győzték le. A Rijeka az egykor szebb napokat látott Kragujevácon ment át mint kés a vajon. A forduló legnagyobb kérdése az volt, vajon a hiányzókkal küzdő Belgrád le tudja-e győzni a Mornart. A Partizánnál Nemanja Vico, két-három hétre kidőlt – a dobhártyája sérült meg – , még Djordje Tanaskovics és Djordje Vucsinics vizsgái miatt nem tarthatott a csapattal Splitbe. A mérkőzésen a már az első negyedben megmutatta a Vujasinovics együttese, hogy nyerni jöttek. A vendégek 3-1-re is elhúztak. A második negyedben pedig maradt a közte kettő. A fordulás után aztán kinyílt a meccs, és a záróakkordban már csak az eredmény számszerűsége volt a kérdés, végül 12-6-ra győzött a Partizán. Győzelemével tartja a negyedik, felsőházi helyét, a Mladosttal karöltve.

Regionális Liga, 9. forduló:

Jug CO Dubrovnik – Jadran Herceg Novi 14-6 (4-1, 3-1, 3-2, 4-2)
Gólszerzők: Felipe Perrone 5, Luka Loncar 4, Paulo Obradovic 2, Josip Vrlic 2, Marko Macan ill. Aleksa Ukropina, Vlado Popadic, Zeljko Kovacic, Nikola Moskov, Miroslav Randjic, Stefan Pjesivac.

Mornar BS – Partizan Raiffeisen Belgrad 6-12 (1-3, 3-3, 1-2, 1-4)
Gólszerzők: Maroje Gluhaic 2, Slavko Calic, Antonio Buha, Rino Buric, Antonio Duzevic ill. Nikola Jaksic 3, Djordje Lazic 2, Mateja Asanovic 2, Marko Manojlovic, Gavril Subotic, Radomir Drasovic, Drasko Gogov, Filip Radojevic.

Vojvodina Novi Sad – HAVK Mladost Zagreb  9-11 (3-3, 1-2, 3-5, 2-1)

VK Radnicki Kragujevac – Primorje EB Rijeka 3-12 (0-2, 0-3, 2-3, 1-4)

OVK POSK – Crvena Zvezda 12-8 (5-2, 1-2, 2-2, 4-2)

Tabella:

1. Jug CO Dubrovnik 9 – 27 pont
2. Primorje EB Rijeka 8 – 21 pont
3. Jadran Carine Herceg Novi 9 – 21 pont
4. Partizan Raiffeisen Belgrade 8 – 13 pont
5. HAVK Mladost Zagreb 8 – 13 pont
6. Mornar BS 8 – 7 pont
7. OVK POSK 8 – 7 pont
8. Red Star Belgrade 8 – 6 pont
9. Vojvodina Novi Sad 8 – 3 pont
10. VK Radnicki Kragujevac 8 – 2 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS