Rekordidő

Minden addiginál több percet töltöttek a pályán a húsz éven aluli játékosok a felnőttbajnokság 29. fordulójában. A fiatalok jól sáfárkodtak az idővel, négyen is gólpasszt jegyeztek.

Lakner Gábor Többen már játszottak, de többet még nem a húsz éven aluli játékosok a labdarúgó NB I-ben. A 29. fordulóban 1363 perc jutott a fiataloknak, így a múlté lett a hetedik fordulóban felállítottak 1242 perces rekord. Meghálálták a bizalmat, hiszen négyen is gólpasszt adtak.

A Videoton–Vasas (2-2) mérkőzésen a hazai csapatban nem játszott U20-as futballista, a vendégek soraiban azonban hárman is helyet kaptak a kezdőcsapatban. Szivacski Donát (19), Vida Máté (20) és Berecz Zsombor (20) is kilencven percet töltött a pályán, Szivacskit a hosszabbításban cserélték le. A Vasas első gólját Berecz, a másodikat Vida készítette elő, így tevékeny részesei voltak a pontszerzésnek.

Az Újpest–Puskás Akadémia összecsapás is 2-2-es döntetlennel zárult. Az Újpestben Kecskés Ákos (20) végig pályán volt, de nem a legjobb napját zárta, hiszen büntetőt hozott össze. Balajcza kapus kivédte Pekár próbálkozását, így nem került sokba a fiatal védő hibája. A Puskásban Zsótér Donát végigjátszotta a mérkőzést, veszélyesen futballozott, és csapat első gólját az ő beadásából fejelte Fiola.

Németh Márió gólpassz

Németh Márió gólpassza a Haladásban  •  Forrás: nyugat.hu

Az MTK–DVTK találkozó békés, gólnélküli döntetlennel zárult. A Dunaújvárosban játszó MTK-ban Gera Dániel (20) kezdő volt, a 92. percben Vogyicska Bálint (18) váltotta. Varga Szabolcs (21) csereként állt be az 53. percben, sokat ő sem lendített a játékon. A Diósgyőrben Nemes Milán (19) végigjátszotta a mérkőzést, míg Ternován Patrik (18) a hosszabbításban állt be.

Abban, hogy a Haladás 1-0-ra legyőzte a Békéscsabát Sopronban, óriási szerepe volt Németh Máriónak (20). A gólerős támadó szépen pörgetett el a kapus mellett, a hálóba tartó labdáját végül Williams passzolta a kapuba. Németh így gólpasszt jegyzett, a 84. percben lecserélték, Medgyes Zoltán (20) váltotta. A Békéscsabában Viczián Ádám (20) kezdő volt, de a szünetben lecserélték. Egy nagy helyzete volt, Király bravúrral védte a közeli fejesét.

A Paks hazai pályán 1-0-ra kikapott a DVSC-től. A paksi kaput Székely György (20) védte, bravúrt is bemutatott, a gólról nem tehetett. Lenzsér Bence (20) és Hahn János (20) is végig pályán volt, utóbbi közel járt az egyenlítéshez, de a 90. percben Bódi a gólvonalról mentette a fejesét.

Az FTC–Honvéd (2-1) mérkőzésen mindkét csapatban végigjátszotta a mérkőzést egy-egy Nagy. A Fradiban Nagy Dominik (20), a Honvédban Nagy Gergő (18) kapott lehetőséget. A vendégcsapatban Bobál Dávid (20) is kilencven percet játszott, Gazdag Dániel (20) pedig csereként állt be a 71. percben.

SZAKÉRTŐNK: Dajka László, korábbi válogatott labdarúgó, az FC Dabas vezetőedzője
„Nagy Dominik egy évvel ezelőtt is bontogatta a szárnyait, és már akkor is maradandót tudott alkotni. Ha a Ferencváros a legerősebb összeállításában játszik, akkor Dominik valószínűleg csak csere, de a bajnokcsapatban, ahol nagyszerű futballisták játszanak, még a kispadot koptatni is megtisztelő. Türelmesnek kell lennie, előbb-utóbb eljön az ő ideje. Bobál Dávidot egy éve dobták mélyvízbe, én bátor húzásnak tartottam, hogy a védelem tengelyében szerepeltetik. Ahogy telik az idő, egyre érettebben játszik. A korából fakadóan biztosan lesznek még hibái, de csak akkor szerezhet rutint, ha játszatják. Nagy Gergőnek nem a legjobb az alkata, ezért sokan féltették és féltik is. Azt mondják, nem biztos, hogy fizikálisan megfelel a követelményeknek, de szerintem nagyon komoly munkát végez a középpályán, bátran terhelhető, és most már kezd a támadásokba is egyre jobban belépni. Gazdag Dánielt két éve komoly tehetségnek kiáltották ki, talán most egy kicsit megtorpant, de abban a korban az érthető és elfogadható. Neki is meg kell kapnia a lehetőséget, hogy tovább tudjon fejlődni.”

A számok magukért beszélnek, remélhetőleg jövő héten folytatódik a növekvő tendencia.

HÉTRŐL HÉTRE
1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott.
2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott.
3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott.
4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott.
5. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1048 percet játszott.
6. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1218 percet játszott.
7. FORDULÓ: 11 csapatban 20 játékos összesen 1242 percet játszott.
8. FORDULÓ: 9 csapatban 12 játékos összesen 832 percet játszott.
9. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1214 percet játszott.
10. FORDULÓ: 11 csapatban 19 játékos összesen 1079 percet játszott.
11. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1157 percet játszott.
12. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1124 percet játszott.
13. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 992 percet játszott.
14. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1175 percet játszott.
15. FORDULÓ: 11 csapatban, 17 játékos összesen 1085 percet játszott.
16. FORDULÓ: 11 csapatban, 15 játékos összesen 927 percet játszott.
17. FORDULÓ: 10 csapatban, 19 játékos összesen 965 percet játszott.
18. FORDULÓ: 10 csapatban, 15 játékos összesen 940 percet játszott.
19. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1069 percet játszott.
20. FORDULÓ: 7 csapatban, 13 játékos összesen 697 percet játszott.
21. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 998 percet játszott.
22. FORDULÓ: 10 csapatban, 14 játékos összesen 984 percet játszott.
23. FORDULÓ: 9 csapatban, 14 játékos összesen 903 percet játszott.
24. FORDULÓ: 9 csapatban, 13 játékos összesen 807 percet játszott.
25. FORDULÓ: 9 csapatban, 13 játékos összesen 814 percet játszott.
26. FORDULÓ: 8 csapatban, 13 játékos összesen 838 percet játszott.
27. FORDULÓ: 8 csapatban, 16 játékos összesen 897 percet játszott.
28. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1149 percet játszott.
29. FORDULÓ: 10 csapatban 20 játékos összesen 1363 percet játszott.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA
Németh Márió (Haladás) 7 gól, Hahn János (Paks) 6 gól, Balogh Norbert (DVSC) 3 gól, Lenzsér Bence (Paks), Viczián Ádám (Békéscsaba) 2-2 gól, Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás), Tóth Patrik (Újpest), Osváth Attila (Vasas), Zsótér Donát (Puskás), Sejben Viktor (Videoton), Bobál Dávid (Honvéd) 1-1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK
1. Bobál Dávid (Honvéd) 2423 perc, 2. Sallai Roland (Puskás) 2171 perc, 3. Lenzsér Bence (Paks) 2160 perc, 4. Vida Máté (Vasas) 2055 perc, 5. Nagy Ádám (FTC) 2042 perc, 6. Németh Márió (Haladás) 1892 perc, 7. Nemes Milán (DVTK) 1710 perc, 8. Gera Dániel (MTK) 1606 perc, 9. Berecz Zsombor (Vasas) 1548 perc, 10. Balogh Norbert (DVSC) 1452 perc, 11. Hahn János (Paks) 1256 perc, 12. Gazdag Dániel (Honvéd) 1214 perc, 13. Kitl Miklós (DVTK) 1073 perc, 14. Viczián Ádám (Békéscsaba) 1039 perc, 15. Osváth Attila (Vasas) 828 perc, 16. Medgyes Zoltán (Haladás) 755 perc, 17. Varga Szabolcs (MTK) 754 perc, 18. Sallói Dániel (Újpest) 657 perc, 19. Szalai Dániel (Békéscsaba) 297 perc, 20. Asztalos Dávid (Paks) 270 perc, 21. Kővári Róbert (Paks) 222 perc

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS