Rémdráma – most hepienddel

Visszavágott a tavalyi vereségért a görögöknek a fiú U18-as vízilabda-válogatott: rendkívül izgalmas mérkőzésen, ötméteresekkel nyert a podgoricai világbajnokság negyeddöntőjében.

Pusztai Viola Ugye nem ismételheti meg magát a történelem? Ugye nem lehet, hogy az ötösök ismét a görögök javára döntenek? – töprengtem el ezen, miközben a Podgoricából élőképen a magyar és a görög csapat arra várt, hogy ötméteresekkel döntse el a fiú U18-as vízilabda-világbajnokság negyeddöntőjében a négy közé jutás sorsát.

Nem jó jel: fél szemmel a tévére pillantok, éppen a női felnőttválogatott tagjai zokognak a riói olimpia elvesztett bronzmérkőzése után. Erre gondolni sem szabad, nem történhet meg ismét, erősek a srácok, nagyon akarják a győzelmet, szívvel-lélekkel harcolnak.

Megcsinálják!

A rossz kezdés után sem estek kétségbe – 3-0 a görögöknek – mentek előre, s még mielőtt rászakadt volna az ég a Morača uszodára, megfordították a meccset. A heves esőzés miatti szünet után már a görögök futottak az eredmény után, igaz, a magyar fiúk a harmadik negyed hajrájáig mindig csupán egy góllal vezettek, akkor már kettővel a kiválóan játszó Vadovics Viktor találatával.

A magyarok öröme Forrás: wpolo.me

A magyarok öröme  •  Forrás: wpolo.me

Ezzel az előnnyel vágott neki az utolsó nyolc percnek Horkai György csapata, de az ellenfél a korábbinál is szorosabb emberfogásra váltott. A centerek megjátszása kulcskérdés volt ebben a szakaszban, mint ahogy Bányai Márk védései is. Egy éve, az U17-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar csapat mentette másfél perccel a vége előtt döntetlenre a meccset. Most csaknem ugyanennyivel a végső dudaszó előtt Fekete Gergő klasszikus centergóllal alakította 15-14-re az állást.

A görögök támadnak, távoli lövés, Bányai védi. Kiállítás a centerről, blokkolt, védett lövés emberhátrányban. Húsz másodperc, Nagy Ádám lő, kapufa. Vadovicsot kiállítják, két másodperc, gól, egyenlő, 15-15.

Ugye nem történik meg ismét?

Jönnek az ötméteresek, Sugár lövése a kapufán csattan. Márk, ugye kivéded? De még mennyire! A következőt is, miközben Kósa Balázs belövi. És már a szerencse is a fiúk mellé áll: Vadovics lövésébe beleér a kapus, de bevédi. Egyenlítenek. Fekete nem kegyelmez. Dimitriosz Nikolaidisz Athénig dobja a labdát…

Négy között a csapat!

Ugye, hogy nem ismétlődött meg…

– Hihetetlen érzés, hogy a világ négy legjobb csapata között vagyunk – mondta honlapunknak a rendkívül boldog Bányai Márk, aki bármennyire is nyugodt volt az ötméteresek alatt, utána belőle is kiszakadt a feszültség. – Tudtuk, hogy laposan lövik az ötösöket, háromszor jó irányban mozdultam, és kettőt ki is védtem. Hogy Nikolaidisz megijedt-e tőlem? Nem tudom. De a lényeg, hogy kihagyta. Tavaly a görögök ütöttek el minket attól, hogy éremért játszhassunk. A társaság megérdemelte, hogy elődöntőbe jusson. Mindenki sokkal nyugodtabb, és már a horvátok elleni elődöntőre koncentrálunk.

Horkai György szerint Bányai Márk nem szokott ötöst fogni, itt volt az ideje ennek is Forrás: wpolo.me

Horkai György szerint Bányai Márk nem szokott ötöst fogni, itt volt az ideje ennek is  •  Forrás: wpolo.me

A meccsen hat gólt szerző Vadovics Viktor így látta a mérkőzést:

– Valóban nagyon fordulatos volt, különösen az utolsó negyed, amelyet el is vesztettünk. Az ötméteresek előtt és alatt mindenkiben nagy volt az izgalom, de Márk kettőt is megfogott, és miután az utolsó körben újabbat hagytak ki, meglett a továbbjutás. Mostantól azonban már a következő feladatra figyelünk, a horvátok elleni elődöntőre.

Horkai György szövetségi kapitány a szövetség honlapján értékelt:

– Idegtépő volt, az biztos. De az élet általában visszaadja azt, amit egyszer elvett. Nyugtattam a fiúkat az ötösök előtt, de aztán én lettem ideges, mert a görög kapust négyszer vagy ötször kellett visszaállítani a helyére. Sugár Peti lövésekor is fél méterrel a kaputól indult a lövésnek, ami szabálytalan. Mindenesetre nagyon örülök, hogy így alakult, Bányai remekül védett, pedig nem szokása az ötösök hárítása. Valahol ezt is el kell kezdeni, nem igaz? Nem kétséges, hogy a folytatásban sem tesszük fel a kezünket. A négy közé jutás volt az elsődleges cél, de ilyenkor nyilvánvaló, hogy megfogalmazzuk az újabbat, a következő meccset meg kell nyerni. Tavaly a hetedik helyen zártunk, most az elődöntőben vagyunk, evés közben jön meg az étvágy.

A magyar csapat pénteken 19.40-kor játszik az ausztrálokat 14-13-ra legyőző horvátokkal a döntőért.

A görögök elleni mérkőzés ITT visszanézhető.

FIÚ U18-AS VILÁGBAJNOKSÁG, PODGORICA
Csoportmérkőzések
Montenegró–Magyarország 16-14 (4-2, 3-3, 6-4, 3-5)
A gólszerzők: Ukropina 4, Saveljic 3, Cetkovic 2, Radovic 2, Mijuskovic 2, Franeta, Banicevic, Dragovic, illetve Fekete G. 5, Nagy Á. 4, Vadovics 2, Burián 2, Sugár
Magyarország–Brazília 23-14 (4-2, 7-2, 7-6, 5-4)
A gólszerzők: Vadovics V. 5, Burián 4, Teleki 4, Baksa 3, Kardos A. 2, Sugár 2, Nagy Á., Fekete G., Lukács Á., illetve Real 10, Stellet 2, Ricardo Silva 2
Magyarország–Olaszország 16-13 (3-3, 4-2, 4-5, 5-3)
A gólszerzők:  Nagy Á. 5, Vadovics 3, Burián 3, Teleki 2, Kósa 2, illetve Di Martire 4, Novara 3, Maccioni 2, Manzi 2, Guidi
Nyolcaddöntő
Magyarország–Japán 15-11 (3-4, 4-2, 4-2, 4-3)
A gólszerzők: Vadovics 4, Nagy Á. 3, Kósa 2, Fekete G. 2, Burián 2, Zerinváry, Sugár, illetve Suzuki 4, Koppu 3, Inaba 2, Tanaka, Nitta
Negyeddöntő
Magyarország–Görögország 15-15, ötméteresekkel  18-17 (3-4, 4-2, 5-4, 3-5, 3-2)
A gólszerzők:  Vadovics 6, Nagy Á. 4, Fekete 2, Kósa, Teleki, Burián, illetve Dzsanapulosz 5, Nikolaidisz 3, Papaszifakisz 2, Gardikasz 2, Gkiuvecisz 2, Papanasztasziu
Szeptember 2., péntek, elődöntő: Magyarország–Horvátország 19.40
Szeptember 3., szombat: döntő

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS