Retro – Halálos Ferrari a rajtrács élén

Retro

2016. június 13. hétfő, 12:37

Hiába született meg az 1982-es Kanadai Nagydíjon a BMW-motor első F1-es győzelme, a világ nem ez, hanem egy fiatal újonc versenyző halála miatt véste örökre emlékezetébe azt a június 13-i napot.

A szezon nyolcadik állomásaként érkezett a mezőny a montreali pályára, ami ettől az évtől kezdve viselte a Circuit Gilles Villeneuve nevet, azt követően, hogy a kanadai sztár egy hónappal korábban életét vesztette Zolderben. A sport azóta sem heverte ki a pilóta halálát, a pályán szomorú hangulatban kezdődött meg a versenyhétvége, és egyelőre a Ferrari sem talált helyettest Villeneuve autójába, így továbbra is Didier Pironit nevezték be egyedüli pilótájukként.

picture_1

A francia meg is szerezte a pole-t, ám a verseny pillanatokkal a rajtjel megadása után tragédiába torkollott.  Pironi nem tudott elrugaszkodni a helyéről, autója lefulladt, és így váratlan akadályt képezett a mögötte érkező mezőny számára. A pilóták többsége ki tudta kerülni a Ferrari 126C2-t, ám a hátulról érkező Raul Boesel és Riccardo Paletti a nagy forgatagban nem vették észre Pironi autóját és mindketten eltalálták azt. Boesel csattanása kisebb volt, Paletti azonban telibe kapta a Ferrarit. Az F1 főorvosával, Sid Watkinssal együtt Pironi is odasietett a rommá tört Osellához, és segíteni próbált a mentésben, de majdnem félórába telt, mire ki tudták emelni az autóból a súlyos sérüléseket szenvedő olaszt, aki mindössze második Formula-1-es rajtját teljesítette. Azonnal a kórházba szállították Palettit, de már nem tudták megmenteni, két órával később bejelentették halálhírét. A sportot Villeneuve elvesztése után pár héttel újabb tragédia rázta meg, de ekkor még nem tudhatták, hogy ezt követően egy évtizedig, az 1994-es imolai eseményekig nem szed több halálos áldozatot az F1.

A versenyt a baleset következtében piros zászlóval leintették, és a mentés miatt sokáig húzódott az újraindítás is. Délután 18 óra lett, mire ismét megkapta a rajtjelet a mezőny, Pironi pedig ismét ott volt a rajtrács élén, miután átült a Ferrari tartalékautójába. Ez a gép azonban nem volt tökéletesen beállítva, így az első kör után el is veszítette a vezetést Rene Arnoux-val szemben, majd fokozatosan a pontszerző helyekről is kicsúszott.

972c0ecc4cfcea11ca92ddcacf7c68f9

Arnoux a 9. körig tartotta az első helyet, ekkor a címvédő Nelson Piquet-nek sikerült őt levadásznia a Brabham-BMW-vel, és már semmi nem is tudta megállítani abban, hogy elsőként haladjon át a célvonalon. Mögé a nagy felzárkózást bemutató csapattársa, Riccardo Patrese jött fel, ezzel teljessé téve a szezon során jobbára szenvedő Brabham örömét. Az istálló különös felállásban kezdte a szezont, hiszen míg Patrese Ford, addig Piquet az új, kísérleti BMW-motorokat használta, és a bajorok technikája mostanra be is érett, hiszen első futamgyőzelmüknek örülhettek az F1-ben.

A harmadik hely végül úgy hullott John Watson ölébe, hogy az utolsó körökben a körülötte lévő riválisainak mindegyike kifogyott az üzemanyagból, így de Cesarisnak, Cheevernek és Dalynek is a pálya szélére kellett parkolnia.

Forrás: www.formula.hu – RSS