Ribéry nélkül a Bayern a győzelemért

bayermunchen.jpg

Múlt heti kiállítása miatt sem a lyoni Jeremy Toulalan, sem a müncheni Franck Ribéry nem játszhat a labdarúgó Bajnokok Ligája francia-német elődöntős párosának kedd esti visszavágóján, de kétségtelen, hogy a Bayern Münchent erősítő francia karmester hiánya tűnik a jelentősebb veszteségnek.

    Olyannyira, hogy nélküle akár ki is eshet a folytatásból a bajor együttes, amely legutóbb 2001-ben jutott be a BL döntőjébe, akkor meg is nyerve a sportág első számú európai sorozatát. Most azonban akár kevésnek is bizonyulhat az elmúlt szerdai 1-0-s győzelem annak az Olympique Lyonnak az otthonában, amely a nyolc közé kerülésért éppenséggel a spanyolok egyik elitalakulatát, a Real Madridot búcsúztatta el. A legjobb nyolcban a szintén francia Girondins Bordeaux-t elbuktató gárdának ráadásul a  "túloldali" honfitárs Ribéry kiesése további erőt adhat ahhoz, hogy a már eddig is példátlanul nagy sikert még inkább unikummá emelje: históriájában első ízben lehet ott kontinentális kupa fináléjában.

    "A csapatnak változtatnia kell a magatartásán, a mentális hozzáállásán, mert Münchenben túlságosan is védekező jelleggel játszottunk – magyarázta hétfői nyilatkozatában Lisandro Lopez, az Olympique argentin támadója. – És ha a Realt ki tudtuk verni, ezt most is képesek vagyunk megtenni."

    "Én jobban szeretem az ilyen állapotot, amikor rá vagyunk kényszerítve az eredményes futballra, hiszen most hátrányban vagyunk. Márpedig az ilyen szituációkban rendre jobban is játszunk" – mondta bizakodva Claude Puel, a keddi házigazdák vezetőedzője.

    A Bayern háza táján is óvatos derűlátást érzékeltek az újságírók, s bár a holland mester, Louis van Gaal kénytelen mellőzni "agytrösztjét", azért okkal reménykedhet honfitársa, a hetek óta kirobbanó formában futballozó Arjen Robben folytatódó eredményességében. Továbbá abban is, hogy a gárda középpályás és védőalakzata megszilárdul az eltiltását letöltött holland csapatkapitány, Mark van Bommel visszatérésével, s az is optimizmusra adhat okot a vendégeknél, hogy a csapatorvos diagnózisa szerint a sérüléséből felépült két kőkemény légiós "szűrőember", Martin Demichelis és Daniel van Buyten egyformán bevethető lesz a visszavágón.

    A várható kezdőcsapatok:
    Olympique Lyon:
Lloris – Reveillere, Boumsong, Cris, Cissokho – Gonalons, Ka:llstrom – Ederson, Pjanic, Delgado – Lisandro Lopez
    Bayern München:
Butt – Lahm, Demichelis, Timoscsuk, Contento – Robben, Van Bommel, Schweinsteiger – Müller, Olic, Klose
    Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.