Rio 2016 – Az eddigi legnagyobb létszámú magyar úszócsapat indul – Íme a teljes lista

Az eddigi legnagyobb létszámú, 36 tagú magyar úszócsapat vesz részt a riói olimpián.Tovább bővülőben a riói magyar úszóválogatott

A Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón Hargitay András szövetségi kapitány arról számolt be, hogy az elmúlt öt játékokon folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz.
A magyar szövetség (MÚSZ) minden versenyző esetében jelezte, hogy milyen számokban indul. Az egyetlen kivételt a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka jelentette. A Vasas klasszisáról annyi kiderült, öt egyéni és egy váltószámban szerepel majd, de azt kérte, amíg lehetséges, a MÚSZ ne hozza nyilvánosságra, mely számokban indul.
A csapat legidősebb tagja a 31 éves Risztov Éva, aki nyíltvízi úszásban címvédőként indul 10 kilométeren és rajthoz áll medencében 800 méteres gyorsúszásban is. A legfiatalabb a 15 éves Késely Ajna, aki már két aranyérmet nyert a jelenleg is zajló hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon.
“Azért most került kihirdetésre az elnökség által már korábban jóváhagyott csapat összetétele, mert volt néhány kérdés, amelyben a FINA megerősítésére vártunk” – mondta a szakvezető.
Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke röviden csak annyit mondott, nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít.
“Nagy teher lesz, hogy én úszok majd elsőként Rióban 400 méter vegyesen, de ezt el kell viselnem” – jelentette ki a sportolók nevében Verrasztó Dávid.
A 36 olimpikon mellett további négy versenyző teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges A-szintet. Ők azért nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten indulhatnak és övék volt a legrosszabb idő. Így maradt le az olimpiáról Burián Kata 200 méter háton, Juhász Adél 800 méter gyorson, Biczó Bence 200 méter pillangón és Zámbó Balázs 200 méter háton.

A riói olimpián induló 36 tagú magyar úszócsapat:

Nők:
György Réka – 200 m hát
Hosszú Katinka – 5 egyéni és 1 váltószám – A-szinttel rendelkezik: 100, 200, 400, 800 m gyors, 100 és 200 m hát, 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes
Jakabos Zsuzsanna – 200 és 400 m vegyes, 4×200 m gyorsváltó
Kapás Boglárka – 400 és 800 m gyors, 4×200 m gyorsváltó
Késely Ajna – 200 és 400 m gyors, 4×200 m gyorsváltó
Molnár Flóra – 50 m gyors
Risztov Éva – 10 km, 800 m gyors
Sebestyén Dalma – 200 m mell
Szilágyi Liliána – 100 és 200 m pillangó
Sztankovics Anna – 200 m mell
Verrasztó Evelyn – 200 m gyors, 4×200 m gyorsváltó
Férfiak:
Balog Gábor – 100 m hát, 4×100 m vegyesváltó
Bernek Péter – 200 és 400 m gyors, 4×200 m gyorsváltó
Bohus Richárd – 100 m gyors, 4×100 m vegyesváltó
Cseh László – 100 és 200 m pillangó, 4×100 m vegyesváltó
Földházi Dávid – 200 m hát
Grátz Benjámin – 4×200 m gyorsváltó
Gyárfás Bence – 4×100 m gyorsváltó
Gyurta Dániel – 100 és 200 m mell, 4×100 m vegyesváltó
Gyurta Gergely – 1500 m gyors, 400 m vegyes
Holló Balázs – 4×200 m gyorsváltó
Holoda Péter – 4×100 m gyorsváltó
Horváth Dávid – 200 m mell
Kenderesi Tamás – 200 m pillangó
Kis Gergő – 400 m gyors, 4×200 m gyorsváltó
Kozma Dominik – 100 és 200 m gyors, 4×100 m vegyesváltó, 4×200 m gyorsváltó
Márton Richárd – 4×200 m gyorsváltó
Papp Márk – 10 km
Pulai Bence – 100 m pillangó
Pulai Vince – 4×100 m gyorsváltó
Rasovszky Kristóf – 1500 m gyors
Reményi Ármin – 4×100 m gyorsváltó
Szabó Norbert – 4×200 m gyorsváltó
Takács Krisztián – 50 m gyors
Telegdy Ádám – 200 m hát
Verrasztó Dávid – 200 és 400 m vegyes