Rio 2016 – Fegyelmi eljárás indul a kajakosok ellen

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Szabó Bence megkapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői elnökségi határozatát, az abban foglaltakat tudomásul véve a MOB riói csapatvezetője, Fábián László megteszi a szükséges intézkedéseket.

Canoe-logo-MKKSZ-1280x485

A MOB a honlapján olvasható hírben arra emlékeztet, hogy az MKKSZ elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében, a szakmai vezetés előterjesztése alapján úgy döntött, hogy a Rióba utazó férfi kajakversenyzők névsorát megváltoztatja.
A kapott jelzés szerint két válogatott versenyző produkált fejenként három-három atipikus mintát, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a MACS-tól írásban kapott és a Tiszeker Ágnes MACS-vezető által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben. A MACS jelzése alapján az MKKSZ elnöksége úgy döntött, hogy bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, a szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak, ezért fegyelmi eljárás indul ellenük és kikerülnek az olimpiai csapatból.
Határozat született arról is, hogy az elnökség az olimpiára utazó férfi kajakos versenyzők névsorát Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján kiegészíti Molnár Péter és Tótka Sándor versenyzőkkel.
A MOB a honlapján úgy fogalmaz: a magyar csapat vezetése bízik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség pozitív döntésében, mert a sportolók cseréjéhez immár a két szervezet hivatalos engedélye szükséges.