Riótól Tokióig

Egy bronzérem mellett két döntős helyezéssel zárt az ifjúsági válogatott a brazíliai világbajnokságon. A szakmai alelnök elégedett, szerinte ezek a versenyzők arra is képesek, hogy eljussanak a 2020-as, tokiói olimpiára.

Nagy-Pál Tamás Elégedetten térhetett hazai a magyar csapat a riói ifjúsági világbajnokságról, hiszen Ács Kristóf és Bácskai Máté bronzérmet szerzett a kétpárevezősök mezőnyében. „Ráadásul rajtuk kívül volt még két döntősünk – értékelt honlapunknak Varga Tamás szakmai alelnök. – De nem szabad megfeledkezni a négypárevezősökről, akik kisebb egészségügyi problémájuk ellenére is megszerezték a nyolcadik helyet.”

A négypárevezősök egészségügyi problémájáról többet nem szeretett volna elmondani az alelnök. Az viszont biztos, hogy abban nemcsak a magyarok voltak érintettek. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a negyven tagú amerikai csapatból például tizenhárman betegedtek meg, nekik mind gyomorpanaszaik voltak, émelygéstől, hányástól, hasmenéstől szenvedtek. Az amerikai csapatorvos gyanúja szerint a szennyezett víz okozhatta, ami aggodalommal töltheti el a felnőttversenyzőket, hiszen egy év múlva ott rendezik az olimpiát. Jelenleg a nemzetközi szövetség és a NOB is vizsgálódik.

Kétpárevezős

Ács és Bácskai

Ács és Bácskai remek szereplése nem volt meglepetés, már az elő- és középfutam alapján is sejteni lehetett, hogy felállhatnak a dobogóra. „Ha megnézzük, a váci klub évek óta ontja a jobbnál jobb felnőtt- és ifjúsági versenyzőket. Kristóf és Máté alkatilag is kitűnő, amellett céltudatos, kitartó, akaratos, nem csoda, hogy ilyen szép eredményt értek el.”

A szakembernek csak kis hiányérzete van a versennyel kapcsolatban. „A női kétpár tavaly negyedik helyet ért el, az Európa-bajnokságon bronzérmes volt, most viszont hatodik. De ez már csak így megy: a döntőben nüanszokon múlik minden. Lehet, ha még egy futamot mennek, akkor érmet szereztek volna. Szegedi Tamás hatodik helye például kimondottan biztató, hiszen a legnépszerűbb számban érte el. Összességében boldog vagyok, azt kívánom, hogy minden vébén így szerepeljünk.”

Varga ráadásul úgy látja, egyre inkább közelítik a világ élvonalát. „Araszolgatunk. Eszközökben például már teljesen felvesszük a versenyt. A legújabb hajókat és lapátokat használjuk. A kiegészítő segítségekben kell még fejlődnünk, például sportpszichológus, dietetikus alkalmazása.”

De talán még ennél is fontosabb, hogy a sportágban tudják tartani a korcsoportváltás előtt álló fiatalokat. „Most lépnek az U23-as korosztályba. Ilyenkor kihívás megtartani őket, mert jön az iskolaváltás, az új környezet, az új életkörülmények és az új barátok.”

Viszont van mivel meggyőzni őket: Varga szerint ugyanis ezek a versenyzők mind alkalmasak arra, hogy eljussanak a tokiói olimpiára. „Addig persze még rengeteg víz lefolyik a Dunán, például jönnek az első felnőttversenyeik. Az alkatuk megvan hozzá, hogy bekerüljenek az élvonalba, de még sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy ott is hasonló eredményt produkálhassanak.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS