Ritmikus gimnasztika Eb – Hamarosan kezdődik Magyarország idei egyik legnagyobb nemzetközi versenye

Lassan minden a helyére kerül, és kezdetét veszi a 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokság.

A szervezőbizottság társelnöke szerint a 2017-es Eb jó alap, amelyre lehet építeni. „Legutóbb akkor adott otthont Budapest ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságnak. Akkor nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, úgyhogy arra a kontinensbajnokságra, mint követendő példára tekintünk, és a cél, hogy ha lehet, akkor túlszárnyaljuk azt.” – mondta Altorjai Sándor.

„Rendkívül összetett egy ilyen eseménynek a megszervezése. Sok feltételnek kell megfelelni. Gondolok itt a szállásoktól kezdve a szállításon át az étkeztetésig. Külön feladatot jelent a folyamatos edzés lehetőség megteremtése is” – tette hozzá a szervezőbizottság társelnöke, aki egyben a Magyar Torna Szövetség főtitkára is.

Az Eb első pódium edzése jövő kedden lesz, rá egy napra pedig kezdetét veszi a kontinensbajnokság.

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.