Romagnoli: “Remekül lezártuk a területeket”

Alessio Romagnoli, a Milan csapatkapitánya szerint nagyon jól teljesítettek a Lazio ellen és a védelem remekül hatástalanította az ellenfél támadóit.

Az olasz középhátvéd először volt a kezdőcsapat tagja az aktuális szezonban és remek teljesítménnyel hálálta meg Stefano Pioli bizalmát. Romagnoli végigjátszotta a mérkőzést és Fikayo Tomorival remek párost alkotva nagy szerepük volt abban, hogy a csapat kapott gól nélkül hozta le a rangadót.

“Úgy gondolom, hogy rendkívül jól játszottunk ezen a mérkőzésen. A védelmünk remekül lezárta az üres területeket és nagyon kevés lehetőséget engedtünk a Lazio támadóinak. Tudtuk, hogy Sarri csapata nagyon jó labdabirtoklásban, ezért mindent megtettünk, hogy ezt ne tudják érvényesíteni és nekünk sikerült kihasználni a helyzeteinket.” – mondta Romagnoli.

“Mindig arra törekszem, hogy a maximumot nyújtsam az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt. Az előző szezonban elkövettem néhány hibát és az a fontos, hogy tudjam hogyan kell talpra állni. Megpróbálok fejlődni és jobb játékossá válni, mint mindig. Célom, hogy megnehezítsem az edző feladatát a kezdőcsapat összeállításakor.”

“Scudetto? Még nagyon korai lenne erről beszélni, csak a harmadik fordulóban járunk és nagyon hosszú a bajnokság. Élveznünk kell ezt a győzelmet és a szerdai Liverpool elleni mérkőzésre összpontosítani.”