Ronaldinho is ott lehet az Olimpián

Mano Menezes, Brazília szövetségi kapitánya korábban jelölte az aranylabdás klasszist azok közé, akik túlkorosként utazhatnak Londonba az Olimpiára, azonban a 49 éves szakember kihagyta őt a Dánia, Egyesült Államok, Mexikó és Argentína ellen készülő keretből.
 
A szövetségi kapitány azzal indokolta döntését, hogy szeretne másoknak is lehetőséget adni a bizonyításra. „Tisztelünk kell őt, mert nagyszerű játékos, és Világbajnok, de ez most a fiatalokról szól” – kezdte interjúját Menezes, aki tudja, hogy Ronaldinho bármikor képes olyan teljesítményre, mely alapján behívhatja őt az olimpiai keretbe. „A legnagyobb játékosok képesek feltámadni, és meglepni mindenkit. Ronaldinho mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik” – biztatta a Flamengo játékosát Menezes.
 
Ronaldinho előtt tehát nyitva áll a kapu, azonban az egykori Barcelona futballistának magának is tennie kell azért, hogy ezt a lehetőséget megragadja, és biztosak lehetünk benne, hogy meg is tesz majd mindent, hogy utazhasson Londonba, hiszen az olimpiai aranyérem még hiányzik a gyűjteményéből.
Share: