Rosberg hajszállal Verstappen előtt

F1

2016. szeptember 17. szombat, 13:02

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Daimler Media Site

A pénteki edzések legjobbjai zártak az élen az időmérőt megelőző utolsó F1-es tréningen: a Mercedes és a Red Bull versenyzőjét mindössze 59 ezred választotta el egymástól. Raikkönen a harmadik helyen.

Még nem teljesen sötétben, itthoni idő szerint pontban délben vette kezdetét a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzése. Az első két fontos esemény Pascal Wehrlein nevéhez fűződött: egyrészt a német futotta meg az első mért időt, nem sokkal később viszont megforgott a Manorral, az autó hátuljával eltalálva a falat. A hátsó szárnyról leszakadó darabok miatt pedig a piros zászlók is előkerültek – sőt, még egy óriási gyík is átfutott a pályán, szerencséjére megvárva, amíg Max Verstappen elhaladt mellette.

rosberg-szingapur-mercedes-1

Néhány perc megszakítás után folytatódhatott a körözés, méghozzá Felipe Nasr és Esteban Gutierrez afférjával: a brazil túl optimistán bújt be a Haas mellé, aminek egy kicsúszás lett az eredménye. Közben az időeredmények is elkezdtek szállingózni, s a Mercedesek hamar az élre is álltak, ráadásul a szuperlágy gumikat használva, ellentétben az őket követő Ferrarikkal, akik az ultralágyon köröztek – igaz, az idők el is maradtak még a pénteki eredményektől. Lewis Hamilton így is bemutatott egy óriási elfékezést, s amúgy is több hibát láthattunk a pilótáktól a roppant nehéz vonalvezetésű pályán.

Az utolsó negyedórához közeledve aztán a Mercedesek is feltették már az ultralágy gumit, Hamilton viszont ismét alaposan elfékezte magát, így csak Nico Rosberg tudta befejezni az első igazán gyors körét. A német azzal az élre is állt, Verstappen azonban 59 ezredre meg tudta közelíteni őt a Red Bull-lal – mégis esély nyílhat arra, hogy megszorongassák a Mercedest? A Ferrari egyelőre messzebb van: Kimi Raikkönen a harmadik helyen fél másodperccel elmaradt tőlük, majd jött Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel, míg Hamilton elé Nico Hülkenberg és Danyiil Kvjat is befért. Folytatás 15:00-kor az időmérővel.

A szombat „délelőtti” edzésről készült élő szöveges tudósításunkat ide kattintva olvashatod vissza.

A 3. szabadedzés végeredménye:

f1-szingapur-fp3

Forrás: www.formula.hu – RSS