Rosberg Hamilton előtt, Wehrleinre figyelni kell

F1

2016. április 6. szerda, 09:09

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Íme öt dolog, amelyet leszűrhettünk a hétvégi Bahreini Nagydíjból – mi a helyzet az élen, mi a helyzet hátrébb, mi a helyzet a gumikkal, mi a helyzet a rajtokkal, illetve mi a helyzet a versenybírókkal.

1. Rosberggel számolni kell. Az előző két szezon Lewis Hamiltonról szólt a Formula-1-ben és a Mercedesnél is, a brit pilóta két világbajnoki címet szerzett, 21 futamot nyert és (különösen tavaly) nagyon meggyőzően nyomta le csapattársát. Mióta azoban bebiztosította a 2015-ös első helyét, egyetlen versenyen sem győzött, Nico Rosberg sorozatban ötödik sikerét ünnepelhette – idén pedig 2/2-nél jár. Ez már csak azért is fontos lehet, mert a két pilóta között elsősorban mentális különbségek voltak/vannak, Rosberg pedig meglehetősen frusztrált volt, amikor Hamilton csillogott – ez most megfordulhat. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy Hamiltont különösebben zavarná a helyzet, ami mindenképpen új jelenség…

2. A versenybírók nem állnak a helyzet magaslatán. Az utóbbi években többször is elhangzottak olyan kritikák, melyek szerint nem következetes a döntéshozatal, a büntetések kiosztása a Formula-1-ben – erre láthattunk ismét példát Bahreinben. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ütközésénél a finn pilótát megbüntették, ellenben Carlos Sainz és Sergio Perez találkozójánál “néma maradt a síp” – holott a spanyol versenyző jelentős időt veszített emiatt, míg Hamilton végül harmadikként zárt. A grandprixtimes.com szerint egyébként mindkettő sima versenybaleset volt, mégis elég eltérően súlyozták a döntéshozók.

RosbergBahrein

3. A kuplungszabály működik. Az F1-et ért rengeteg kritika mellett kevésszer hangzik el az, hogy a rajtok “megbolondítása” viszont úgy fest, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ausztráliában is jó versenyt láthattunk a Ferrari remek, valamint a Mercedes gyenge rajtja miatt és a címvédő Hamilton most sem tudott jól eljönni a pole-pozícióból – ezek egyértelműen az új szabály miatt történtek. Az izgalmaknak ez mindenesetre jót tesz, így fel kell vésnünk egy piros pontot a sokat kritizált döntéshozók mellé.

4. A közepes keverék sem visz mindent. Ausztráliában a közepes keménységű abroncsokon brillírozott a Mercedes és mivel a barcelonai tesztek során is ezt használták a legtöbbet, kezdett gyökeret verni az a teória, mely szerint ez a németek gumija és ezt ők tudják a legjobban használni. Bahreinben is megpróbálták bevetni a “csodafegyvert”, ám ezúttal nem vált be: Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Sainz, Bottas, Massa, Ericsson, Nasr és Haryanto tette fel ezt a keveréket, ám egyikük sem tudott ezzel előnybe kerülni, sőt. Érdekesség, hogy Romain Grosjean Ausztráliában a közepesekkel ért el sikert, most viszont nem tette fel és a lágyabb keverék sokat számított a verseny végi tempójában, valamint az ötödik hely megszerzésében.

5. Wehrleinre figyelni kell. Ugyan a hétvége sztárja Stoffel Vandoorne volt (jogosan, hiszen élete első F1-es futamán pontot szerzett a McLarennel), érdemes megemlíteni Pascal Wehrleint is. A Manor tehetsége nagyon meggyőző volt Bahreinben, egyrészt végül a 13. helyen ért célba, amely mindenképpen dicséretre méltó, másrészt ő futotta a verseny hatodik leggyorsabb körét, kevesebb, mint egy másodperccel elmaradva Nico Rosbergtől. Wehrleinről eddig is tudtuk, hogy gyors, azt a Manor részéről nyilatkozták, hogy az autó fejlesztésében is sokat jelent az ő jelenléte, most pedig ezeket a pályán is bizonyították – a sereghajtóból Bahreinben középcsapat lett.

Forrás: www.formula.hu – RSS