Üdv a Matrix fényszórók világában – Audi A3

Autó

2016. április 6. szerda, 08:05

Háromhengeres, egyliteres, 115, illetve 310 lóerős, 2.0 literes, négyhengeres TFSI motorral is egyaránt megvásárolható a felfrissült Audi A3, de természetesen lesznek gázolajjal és földgázzal üzemelő változatok is.

audia3s3fl2016

A kompakt, keresztmotoros, első- és összkerék-hajtással is megvásárolható A3-as család harmadik generációja 2012 óta szerepel a piacon, a négykarikás márka azóta is folyamatosan és logikusan bővítette, illetve frissítette a kínálatot. (2014-ben érkezett például a plug-in hibrid verzió.)

audia3s3fl2016g

Most azonban elérkezett az idő, hogy az egész modellcsalád átesett egy átfogóbb és jelentősebb megújuláson, mely mind a formában, mind a műszaki tartalomban jelentős előrelépéseket hozott. Kívülről nyilvánvalóan az autó orrán történtek a legszembetűnőbb változások: új az első lökhárító, átrajzolták a hűtőmaszkot, körülötte pedig immár alapra Xenon plus fényszórók világítják be az utat, ám felárért MATRIX Led-es egységek is rendelhetők. Hátul szintén lecserélték a lámpatesteket, valamint a diffúzort, s emellett a vásárlók öt új fényezést is választhatnak a 12 tagú színpalettáról.

audia3s3fl2016a

Szintén opció az Audi Virtual cockpit névre keresztelt, 12,3 colos műszerfali kijelző a továbbfejlesztett és kiemelkedő képernyőn „dolgozó” MMI-vel kiegészítve, s feltétlenül említést érdemel még az új háromküllős volán is. A látható módosítások mellett olyan új biztonsági funkciók is helyet kaptak az autóban, melyeknek inkább csak a hatása érvényesül, ilyen a közlekedési torlódás asszisztenssel ellátott adaptív tempomat, mely dugóban, 64 km/h-s tempóig önmaga vezeti az A3-ast.

audia3s3fl2016f

Az elérhető motorkínálat rendkívül széles: a vásárlók a 115 lóerős, egyliteres, háromhengeres TFSI egységtől kezdve, a 140 lóerős, földgázzal üzemelő g-tron változaton át, egészen a 310 lóerős S3-as erőforrásig tartó teljesítményskáláról válogathatnak. Természetesen – 1.6 literes és 2.0 literes – dízelmotorok is szerepelnek a palettán, továbbá van plug-in hibrid verzió is. A megújult modellcsalád májusban kerül a kereskedésekbe.

audia3s3fl2016e

audia3s3fl2016d

Forrás: www.formula.hu – RSS