Rossi: 19 év az első és utolsó futamgyőzelem között

Motor

2015. szeptember 7. hétfő, 14:51

A múlt hétvégi Brit Nagydíjon aratott sikerével ismét újabb rekordot állított fel Valentino Rossi: ő lett az első a gyorsasági motoros világbajnokság 1949 óta íródó történetében, akinek első és eddig utolsó győzelme között több, mint 19 év telt el. A „Doktor” emellett egy másik legendás csúcshoz is egyre közelebb kerül.

Valentino Rossi 1996-ban mutatkozott be a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnyében, s már abban az évben megszerezte első futamgyőzelmét: a brnói Cseh Nagydíjon diadalmaskodott a 125 köbcentis géposztály. Miután arra a versenyre augusztus 18-án került sor, a Yamaha versenyzőjének múlt hétvégi silverstone-i diadala azt is jelenti, hogy immár több mint 19 esztendő telt el a „Doktor” első és eddigi utolsó nagydíjgyőzelme között – természetesen ez egyedülálló a sportág 66 éves történetében!

Az olasz klasszis 20. szezonját tölti a világbajnokságon, vagyis már nem számít fiatalnak, amit az is bizonyít, hogy a Brit Nagydíjon aratott sikerével egyre közelebb kerül Phil Readhez a mindenidők legidősebb királykategóriás futamgyőzteseit számon tartó örökranglistán. Rossi már így is a tizedik pozíciót foglalja el ebben a rangsorban: egész pontosan 36 éves és 195 napos volt egy hete, míg a brit legenda 36 évesen és 235 naposan szerezte utolsó győzelmét az 1975-ös csehországi futamon. Vagyis amennyiben a yamahás megnyeri a Japán Nagydíjat vagy bármely azt követő versenyt, Read elé kerül ebben az összevetésben, de Troy Bayliss sincs már tőle messze: az ausztrál emlékezetes 2006-os valenciai sikerekor 37 éves és 213 napos volt, azaz egy év múlva akár már nyolcadik is lehet a sorban a „Doktor”. Az első hely azonban még messze van: Fergus Anderson 44 éves és 237 napos volt, amikor 1953-ban megnyerte a Spanyol Nagydíjat.

Rossi_19 ev

Rossi idei pazar formájának és főként kiegyensúlyozott teljesítményének (eddig mind a 12 viadalon dobogóra állhatott, ebből négyszer annak legmagasabb fokára) az évad kétharmadánál vezeti a világbajnokságot is, s ha sikerülne megőriznie előnyét az őt 12 pontos távolságból követő Jorge Lorenzóval szemben az év, akkor szintén páratlan tettet hajtana végre. 1949 óta ugyanis egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy valakinek hat esztendő teljen el két egymást követő vb-címe között a legnagyobb géposztályban! A yamahás legutóbb 2009-ben ülhetett fel a sportág csúcsára, s ha idén begyűjti tizedik elsőségét, Casey Stoner csúcsát adhatja át a múltnak: a néhány éve visszavonult ausztrál 2007-es és 2011-es összetett sikere között négy esztendő telt el. Természetesen azt már említeni sem kell, hogy a Rossi 1997-ben a legkisebbek között szerzett címe óta eltelő 18 évre sem volt még példa a világbajnokságon.

A 36 éves motoros azonban még egy ezeknél is sokkal patinásabb rekordot is célba vehet akár. Rossi silverstone-i futamgyőzelme ugyanis a 112. volt a karrierje során, ezzel pedig tíz elsőségre került Giacomo Agostini 122-es csúcsától. A „Doktor” korábbi yamahás sikerkorszaka idején úgy tűnt, viszonylag könnyedén utolérheti a 15-szörös világbajnok rekordját, a Ducatihoz való átszerződésével azonban megszakadt a nagy menetelés. Idei feltámadásával azonban ismét esély kínálkozhat a legendás szám elérésére: főként akkor valószínűsíthető a rekorddöntés, ha Rossi meghosszabbítaná 2016 végén lejáró szerződését a hangvillásokkal. Az sem kizárt, hogy amennyiben, mondjuk, a következő idény közepéig tovább tud közeledni Agostini csúcsához, ez is egy szempont lesz a folytatást illető döntés meghozatalakor.

Forrás: www.formula.hu – RSS