Rossi: Ezt hogy a csudába nyertük meg?

USA

2016. május 30. hétfő, 10:07

Egyelőre Alexander Rossi sem tud napirendre térni az Indianapolis 500-on aratott történelmi győzelme felett. A Manor tartalékpilótája Amerika sztárjává vált, így egyelőre nem is vágyik vissza az F1-be.

A három órán át tartó 500 mérföldes futam során az utolsó körökig fel sem merült komoly lehetőségként, hogy az IndyCarba idénre átnyergelő, még csak élete második oválpályás versenyét teljesítő Rossi harcban lehet a győzelemért, ám amikor az élen csatázóknak a hajrában még ki kellett hajtaniuk a bokszba egy rövid tankolásra, az Andretti Herta pilótája kockáztatott és tempójából visszavéve próbált annyira spórolni az üzemanyaggal, hogy még pont eljusson a célig. Sikerült, autója csak a levezető körben lehelte ki a lelkét, Rossi pedig az év talán legnagyobb motosportos sztoriját szolgáltatva megnyerte az Indianapolis 500 jubileumi, 100. kiírását.

05-29-Rossi-Milk-Shower-VictoryCircle

„Ez életem legszebb napja. Fogalmam sincs, hogyan sikerült ezt behúznunk, sőt abban sem voltam biztos, hogy el tudok gurulni a célig. Akkora érzelmi hullámvasút volt ez a verseny számunkra, hogy az már-már nevetséges. Egy ponton a 29. helyen is álltam, olykor megszakadt a szívünk, aztán ismét felszívtuk magunkat. Azt hiszem, ezek után szükségem lenne egy pszichiáterre!” – viccelődött a 24 éves pilóta, aki az elmúlt szezonok során az F1-be vezető ranglétrát járta, és noha tavaly végre megejthette a debütálását a Manorral, idénre csak tartalékpilótai szerepet kapott a csapattól, ezért keresett „menedéket” a számára addig idegen IndyCarban.

„16 éves voltam, amikor elhagytam Kaliforniát és Európába utaztam, mivel nyertem egy F1-es tesztet a BMW Sauberrel azt követően, hogy elsőként végeztem a Formula BMW Világdöntőben. Aztán ott ragadtam, elkezdtem versenyezni Európában, a célt pedig a Formula-1 jelentette” – mesélte.

„Azt biztosan állíthatom, hogy egy ideig nem fogok F1-es autóba ülni. Jelenleg tartalékpilóta vagyok, azaz csak ülök ott, és úgy teszek, mintha fontos lennék. Semmilyen vezetési lehetőség nem jár ezzel, csupán egy bérautót vezetek a pályáig.”

„Elképesztően alakultak a dolgok számomra. Megjöttem az Andretti Autosporthoz, aztán négy hónap múlva itt tartunk. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy továbbvigyük a lendületet és a következő évben még nagyobb dolgokat hajtsunk végre.”

Cjpm6-mW0AIqVeD

Allahu Akb… ja, nem is, csak Rossi és csapata adnak csókot Indianapolis legendás téglacsíkjának

Ezen utolsó mondatával Rossi finom utalást tett arra, hogy nem vágyik vissza az F1-es mezőny végére, hiszen egyre jobban kezdi élvezni a sorozat amerikai megfelelőjét, ahol nincs olyan markánsan meghúzható erősorrend. Rossi csapatfőnöke, Michael Andretti szerint is jobban járna a pilótája, ha inkább az IndyCarban építene magának karriert.

„Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ha átjön ide, itt igazán élvezni fogja a versenyzést. Odaát [az F1-ben] sokkal több a politika, és nem is olyan szórakoztató az egész. Itt viszont minden a versenyzésről szól, a pilótáknak pedig pontosan erre van szükségük. Azt hiszem, most már ő is érti, hogy miről beszéltem” – jegyezte meg Andretti, aki 1993-ban maga is megjárta a Formula-1-et, így személyes tapasztalatból mondta el véleményét.

Forrás: www.formula.hu – RSS