A csúcspont: München, a mélypont: Albánia – “Az nagyon fájt nekem”
Hogyan is írta a hivatalos Facebook-oldalán? “Szia, ciao, hallo, hi”? A Nemzetek Ligájában Anglia, Németország, Olaszország és Magyarország egy csoportban szerepel majd jövőre. Az Ön esetében nyilván a “ciao” a legérdekesebb…
– Szinte biztos voltam az ellenfelekben a sorsolás előtt, mondtam is a kollégáimnak, kiket fogunk kapni, Németországot és Olaszországot meg is neveztem előre és Anglia is a lehető legerősebbnek tűnt a kalapjából. Az olasz válogatott talán nem a legjobb volt a lehetséges ellenfelek közül, de szentimentális okokból mégis…soha nem vezettem még csapatot a hazám ellen, soha nem is gondoltam volna korábban, hogy ez létrejöhet. Szerintem ez a csoport még erősebb, mint az Eb-négyesünk volt. De hát ez a legfelsőbb divízió a Nemzetek Ligájában, nyilván a harmadik vonalban egyszerűbb dolgunk lenne.
Érzelmileg mit jelent majd Önnek Olaszország ellen meccselni? El tudja már képzelni?
– Egy rendkívül emocionális pillanat lesz, az biztos. Olaszország a szülőhazám, az én országom. Alighanem két himnuszt éneklek majd a meccseink előtt…(nevet).
Lelkileg a 2021-es év sem lehetett egyszerű az Ön számára, az Eb-eufória, a Franciaország vagy Németország elleni döntetlen után voltak mélypontok is, az albánok elleni két vereség. Ön személy szerint hogyan élte meg az év csúcs- és mélypontját?
– A németek elleni mérkőzés nem azonnal csapódott le bennem, elég vegyesek voltak azért az érzelmek, hiszen Münchenben remek munkát végeztünk, ott döntetlent játszani egyrészt nagyszerű eredmény, nem mindennap fordul elő, másrészt azt is tudtuk, hogy a végeredmény a kiesésünket is jelentette, amit az utolsó 5-6 perc pecsételt meg ráadásul. Aztán pár nap elteltével jöttem rá én is, mire is voltunk képesek. És talán ez volt az egész év csúcspontja. A mélypontot pedig az Albánia elleni hazai vereség jelentette. Az ott eldöntötte, hogy a vb-álmaink elszálltak. Nyilván a kinti meccsel sem voltam elégedett, de amit itthon játékban nyújtottunk…az nagyon fájt nekem. Ennél sokkal jobban kellett volna futballoznunk, de egyszerűen képtelenek voltunk rá.
Hasonló volt a helyzet, mint 2019 őszén, a Horvátország és a Wales elleni meccsek után? Ott komolyabb változásokra szánta el magát, ami eredményt hozott. Most, az albánok elleni páros vereség után mennyire kellett új lapot nyitnia?
– Én leginkább a két évvel ezelőtti, Wales elleni találkozót követő időszakhoz hasonlítanám a mostanit. A horvátok azért akkor még a világ tíz legjobb csapata közé tartoztak, ott benne volt, hogy kikaphatunk. Persze nem úgy, hogy kapunk 25 perc alatt három gólt a saját hibáinkból. De sokkal jobban bántott a Wales elleni találkozó, ahol a játék minden szempontjából impotensnek bizonyultunk. Utána döntöttem el, hogy sok mindenen változtatni kell. Most más volt a helyzet, mert három nappal később jött az újabb nagy feladat. Az Albánia elleni hazai selejtező után a játékosok maguk is megmutatták, hogy képesek talpraállni, hiszen három nappal később pontot szereztünk a Wembley-ben, 68 év után a legjobb eredményt elérve Angliában. A futballistákban is megvolt a tettvágy, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak. Nagyon más jellegű mérkőzés volt persze a két találkozó, Albánia ellen nálunk volt a labda 61-62 százalékban, de a támadóharmadban hiányoztak az utolsó passzok, lövések. Hogy miért? Mert fontos játékosok hiányoztak a csapatból és én nem tudtam őket megfelelő módon pótolni. A pályán lévő játékosok többsége nem volt igazán jó formában, de több más oka is volt a vereségnek. Az ilyen meccseken szükség van a minőségi utolsó mozzanatokra és ez bennünk akkor nem volt meg. Mint ahogy megvolt például a legünnepeltebb és legtehetségesebb játékosunkban, Szoboszlai Dominikban San Marino ellen – oké, nyilván az egy más szintű találkozó volt, de ott pár perc elteltével a csapat élére tudott ő állni. Az ilyesfajta egyéniség, befejezőkézség hiányzott az albánok ellen.
“Ha a válogatottban akar szerepelni, sokkal többet kell futnia”
És itt át is térhetünk a 2021-es, sőt, a 2022-es év egyik kulcskérdésére: ki léphet majd Szalai Ádám helyére a válogatottban hosszú távon? Ki lesz az új középcsatárunk, ha Ádámra már nem tud a mostanihoz hasonló mértékben számítani?
– Ez egy nagyon nehéz feladat, mert nem túl gazdag a választék a magyar befejezőcsatárok terén, sem az itthon játszók, sem a külföldön futballozó légiósaink között. Utóbbiak között ugyan ott van Novothy Soma a Bundesligában szereplő Bochumnál, de nem sok lehetőséget kap, talán ha összesen játszott eddig alig több mint egymérkőzésnyi időt és van egy gólja. Sok ember kérdez a paksi Ádám Martinról. Őt figyelemmel követem, mióta a Vasas játékosa volt, kétségkívül vannak figyelemreméltó képességei, alkatilag is hasonlít Szalai Ádámhoz és jól is szerepel az NB I-ben. De vannak olyan hiányosságai, amelyről már beszéltem a klubjával és adtam is pár tanácsot, hogyan juthat el oda, hogy számításba vehessem. Remélem, meg is fogadja majd ezeket. Nemsokára sort kerítek arra is, hogy vele is beszéljek majd személyesen.
Milyen hiányosságokról beszélünk az esetében? Fizikaiakról?
– Igen. Nemzetközi szinten futnod kell. Sokat. Főleg, ha topcsapatok ellen játszol, ahol inkább mi futunk a labda után. A magyar válogatott pedig nem engedheti meg magának, hogy akár egy olyan játékosa legyen a pályán, aki ezt a tempót nem tudja felvenni. Ha a válogatottban akar szerepelni, sokkal többet kell futnia, ehhez pedig változtatnia kell bizonyos dolgokon.
A fiatalok, utánpótlás-válogatottak között van jelöltje a posztra? Ott milyen a felhozatal?
– Vannak ott is érdekes játékosok, de ugyanaz a baj velük: nem játszanak eleget – vagy egyáltalán – klubjaik felnőttcsapatában. Ott van az általunk sokáig követett Bíró Bence, aki az NB II-ben szerepel kölcsönben, vagy a belga Genk támadója, Németh András, aki nem kap egyáltalán lehetőséget az első csapatban. Ha csak az utánpótlásban szerepelsz, az teljesen más szint. Mert egy dolog San Marino, Andorra, Feröer vagy Lettország ellen futballozni, de ha folyamatosan olyan válogatottak ellen futballozol, mint Németország, oda már nem elég mindez, ott már kell az állandó játéklehetőség és a felnőttcsapatbeli tapasztalat. Úgyhogy itt is folyamatosan monitorozzuk a játékosokat, de nem túl sok opció merült fel a fiatalok között.
“Ha Dárdai német, akkor játsszon is a német válogatottban”
Az utóbbi időben előtérbe kerültek a honosítások, magyar gyökerekkel rendelkező labdarúgók, valamit évek óta itt élő külföldiek lettek erősségei a válogatottunknak. Van még merítési lehetőségünk ilyen szempontból? Mi a helyzet például a nagyszülei révén magyar származású, 21 éves angol játékossal, Callum Stylesszal?
– Minden szóba jöhető játékost figyelünk. Styles abban a Barnsley-ban szerepel az angol másodosztályban, amely egyelőre a kiesés elkerüléséért küzd. Őt már ismerjük és érdekes is lehet a számunkra. Meglátjuk, minden feltétel adott-e a meghívásához. Mert voltak olyan kiszemeltjeink, akik esetében végül kiderült, hogy nem lehetséges, hogy magyar válogatottak legyenek. Ilyen volt például a Puskás Akadémia fiatal játékosa, Marius Corbu, aki hiába rendelkezik a megfelelő gyökerekkel, a jelek szerint van akadálya annak, hogy számításba vehessük. Felmerült még az AEK Athénban futballozó szlovéniai középső védő, Ziga Laci honosítása is, de már az ő esetében is eldőlt, hogy ez nem lehetséges. A kisvárdai Claudiu Bumbaa sajtóban nyilatkozott erről a lehetőségről, meglátjuk, mik a lehetőségeink, bár ő támadó középpályás, nem csatár, de majd kiderül, milyen opcióink vannak. Nagyon sok szabálynak kell megfelelni egy-egy honosításnál.
Visszatérő téma és kérdés: mi a helyzet a Hertha védőjével, Dárdai Mártonnal? Úgy hírlik, Willi Orbán nagy erőkkel győzködi őt, legyen a társa a magyar válogatott védelmében.
– Ő nyilván egy más jellegű eset, hiszen ha akarna, lehetne magyar válogatott. De még nem döntött, hiszen akár német válogatott is lehetne. Korábban, még a nyáron pedig beszéltünk vele erről és ha nem is hivatalosan, de megkerestük, hogy szerepeljen a mi csapatunkban.
Akkor azt mondta, hogy még nem áll készen a döntésre. Aztán ősszel, amikor meghívták a német U21-es válogatottba, már úgy nyilatkozott, hogy régóta vár arra, hogy a német színeket képviselje magasabb szinten. De ha ezt már eldöntötte korábban, akkor meg miért nem mondta meg nekünk is kereken júniusban? Szerintem mindenki megértette volna, ha azt mondja, a német és nem a magyar válogatottban akar játszani. Kint született, ott nőtt fel, alighanem németnek is érzi magát. Ha viszont német, akkor játsszon is a német válogatottban, nincs ezzel semmi probléma. Számomra az a gond, hogy ezt nem mondta el egyértelműen.
De ez van. Ami viszont érdekes, az a testvére, a Fehérváron játszó Palkó, aki jelezte már, hogy szívesen szerepelne majd magyar színekben.
És még van egy harmadik Dárdai-fiú is…Más téma: jön a téli átigazolási időszak, amely több magyar játékos sorsát is érintheti. Mennyire gyakran beszél a válogatott játékosaival erről? Szalai Attila vagy más például kikérte már a véleményét most arról, hová igazoljon majd?
– Vannak, akik kikérik a véleményemet, igen. Szalai Attila akkor kérdezett meg, amikor a ciprusi Apollontól igazolt el. Akkor voltak megkeresései a Bundesligából is, de én azt tanácsoltam neki, hogy lépjen egyelőre egy kisebbet előre és menjen a Fenerbahcéhoz. Szerintem jól döntött akkor. Mostanában én is csak a sajtóban olvastam, milyen topcsapatok keresik. Szerintem képes is lehet már egy nagyobb lépés megtételére. De erről nem beszéltünk egyelőre.
“A három-négyszeresét ajánlották a jelenlegi fizetésemnek”
Az Európa-bajnokság után Ön is igen kapós lett az akkori hírek szerint. Voltak konkrét megkeresései, tárgyalásai?
– Igen. Június 25-én, két nappal ez Eb után utasítottam el egy meghívást két Zoom-konferenciára, egy Premier League-együttes és egy Championship-csapat is szeretett volna velem beszélni. Úgy voltam vele, hogy akkor semmiképp sem hagyhatom el a magyar válogatottat, a vb-részvételért akartam küzdeni a csapattal. De később is voltak megkereséseim más erős bajnokságokból, ahol a három-négyszeresét ajánlották a jelenlegi javadalmazásomnak, szóval komoly csapatok voltak. Beszéltem akkor a szövetséggel és úgy döntöttünk közösen, hogy maradok, pláne, hogy sosem a pénz motivált. Persze a futball olyan, hogy soha nem tudhatod, mi történik majd, bármikor lehet egy olyan eredmény vagy teljesítmény, ami változtathat a helyzeteden. A magyar szövetség azonban igen intelligens módon abszolút hosszútávú projektben gondolkodik a válogatott kapcsán. A stabilitás jegyében is kötöttünk hosszútávú szerződést.
“Ilyen az én karmám”
Idén több nagynevű edzőkolléga ellen meccselhetett, és nem is ment rosszul ellenük. Kapott esetleg olyan emlékezetes visszajelzést, elismerést, amire nagyon büszke?
– Számomra semmi nem olyan fontos, mint a szurkolók személyes visszajelzése, azoké az embereké, akikkel az utcán vagy akár egy étteremben találkozom, és mondjuk kérnek egy közös képet vagy aláírást. Amikor megköszönik a válogatottnál elvégzett munkámat, az számomra sokkal többet ér, mint egy kolléga, a sajtó vagy más szervezet díja, elismerése, pedig az ő elismeréseik is megtisztelőek.
Mi a 2022-es év legfőbb célja az Ön számára?
– Az, hogy fejlődjön a csapat, mind játékban, mind eredményekben – bár utóbbi nem lesz egyszerű az ellenfeleink ismertében…de megállni nem lehet. Szerintem jó esélyünk van az előrelépésre, ami persze sokban függ majd a játékosok hozzáállásától is. Ha igazán elkötelezettek lesznek a fejlődésre, mind fizikai, mind taktikai értelemben, akkor lehet esély arra, hogy jó teljesítményt nyújtsunk a pályán. Azt mondhatom, hogy mi mindig nagyon alaposan megdolgoztunk a sikereinkért, ajándékba nem igen kaptunk semmit. Ezt arra alapozom, hogy szerintem az egyetlen győztes meccsünk a bulgáriai Eb-pótselejtező volt, ahol a játék képe alapján talán nem érdemeltük meg a kétgólos győzelmet. Persze volt olyan találkozó is, amikor többet is elérhettünk volna a produkciónk alapján.
Akkor nem lett volna jobb mégis “könnyebb” ellenfeleket kapni a Nemzetek Ligájában?
– Az első kalapból nem nagyon kaphattunk volna gyengébb ellenfelet, Franciaország, Spanyolország vagy Belgium is kiemelkedő együttes. Talán a második-harmadik kalapnál lehetett volna nagyobb szerencsénk, ott tényleg a “legrosszabb” riválisok jöttek szembe. De ilyen az én karmám…
