Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen és 50 méter háton is

Hosszú Katinka

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen és 50 méter háton is az izraeli Netánjában zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. Ez volt az ötödik és hatodik elsősége az idei kontinensviadalon.Hosszú Katinka

Az utolsó előtti versenynapon a vb- és Eb-győztes Hosszú sokáig saját világcsúcsa közelében tempózott 200 vegyesen, végül elmaradt a 2:01.86 perces rekordjától, ám így is remek, 2:02.53-as idővel csapott célba elsőként, hatalmas előnnyel a többiek előtt. A szám fináléjának másik magyar résztvevője, György Anna a hetedik lett (2:09.85) délelőtt úszott egyéni legjobbját megközelítve.
Hosszú 50 méter háton sem engedett senkit maga elé, s 26.13 másodperccel nyert. A magyar klasszisnak 25 méteres medencében ez volt a 10. aranyérme, rövidpályás pályafutása egészét tekintve pedig a három ezüsttel és két bronzzal együtt 15. Eb-medálját ünnepelhette. A nap utolsó egyéni döntőjében elért sikere azt is jelenti, hogy a három vegyesszám után mindhárom hátúszó számban is ő lett az Európa-bajnok Netánjában.
“Na ez az a verseny, amiben nincs semmi taktikta, csak pörkölés. Nem is éreztem semmit, csak mentem, a végén meg kerestem magam a táblán, hogy hányadik is lettem – nyilatkozta a honi sportági szövetség Facebook-oldalán Hosszú Katinka. – Nagy boldogság, hogy ez is sikerült… Hatból hat, azért ez nem rossz, ugye?”
A 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel, aki fő számában ezüstérmet nyert az Eb-n, a szombati 100-as döntőben ötödikként ért célba 57.45 másodperccel.

A döntőt követően így értékelt:
A tervezett 57 és feles időt elértem, de mivel egyáltalán nem készültem erre a versenyre, alig edzettem 25-ös medencében, ezért nem volt meg a kellő sebességem most – mondta Gyurta az M4 Sportnak. – Koch megérdemelten nyert, olyan idővel, amit jobb formában már én is megúsztam. Ha ma a legjobbam közelében úszok, nyerhettem volna. Ennél azonban lényegesebb, hogy nekem most kizárólag Rió, az olimpia számít, arra készülök.”
    Az elődöntős magyarok közül sem Szilágyi Liliánának, sem Joó Sárának nem sikerült a döntőbe kerülnie 100 méter pillangón, előbbi a 10. (57.99 mp), utóbbi pedig 12. (58.02) lett.
A magyar csapat változatlanul vezet a nemzetek éremgyűjtő vetélkedésében, az utolsó versenynap előtt 10 arannyal és 2 ezüsttel áll a táblázat élén. A hatszoros győztes Hosszú Katinka mellett Cseh László két (100 méter pillangó, 200 méter vegyes), Bernek Péter (400 méter gyors) és Verrasztó Dávid (400 méter vegyes) pedig egy-egy alkalommal nyert Netanjában. A két második hely Kapás Boglárka (800 méter gyors) és Gyurta Dániel (200 méter mell) nevéhez fűződik.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS