Rövidpályás úszó Eb: Magyarország az élen

uszas

Tizenegy arany-, három ezüst-, egy bronzérem, két világcsúcs, öt Európa-csúcs, 48 ország között messze a legszebb eredmény – rögzítette a lényeget a magyar szereplést összefoglalva Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az izraeli Netánjában vasárnap zárult rövidpályás Európa-bajnokságot követően.uszas

A tizenegy első helyezéssel toronymagasan végzett az élen az éremtáblázaton a magyar csapat, amelynek két húzóembere a hat aranyat és egy ezüstöt szerzett Hosszú Katinka és a 30. születésnapját éppen Netanjában ünneplő, háromszor is győztes Cseh László volt.
A jövő nyári riói olimpia előtt, noha ott az úszóversenyeket majd ötvenes medencében rendezik, több mint biztató a sportág folyamatos eredményessége, hiszen a most 25 méteres uszodában remeklő magyarok már a nyári, kazanyi normálmedencés világbajnokságon is nagyszerűen teljesítettek. Az oroszországi vb-n kilenc magyar érem született, ott is Hosszú (2 arany, 1 bronz) és Cseh (1, 1, 1) vitte a prímet, s hozzájuk csatlakozott még Verrasztó Dávid (1 ezüst), valamint Kapás Boglárka (1 bronz) és Gyurta Dániel (1 bronz).
Netanjában Verrasztó és Bernek Péter is szállított egy-egy győzelmet, Kapás második és harmadik hellyel járult hozzá a magyar diadalsorozathoz, s a 200 méter mell londoni olimpia bajnoka, Gyurta is csupán egy embert engedett maga elé fő számában.
Túl azon, hogy Magyarország végzett az éremtábla legelején, az egyéni összevetésben a legjobb női versenyzőnek járó, 20 ezer euróról (6,2 millió forint) szóló csekket is magyar, a rövidpályán minden idők legjobb egyéni teljesítményével kirukkoló Hosszú Katinka vehette át a 18. rövidpályás Eb-n. A férfiaknál – derült ki a MÚSZ anyagiakat is érintő összefoglalójából – Cseh László (3., 15 ezer euró, 4,65 millió forint), Gyurta Dániel (5., 10 ezer euró, 3,1 millió forint), Bernek Péter (7., 7 ezer euró, 2,17 millió forint), illetve a nőknél még Kapás Boglárka (9., 5 ezer euró, 1,55 millió forint) is pénzdíjas helyen zárt.
Az összkép azért is ígéretes, mert Hosszú világ- és Európa-csúcsai, Cseh kontinentális rekordjain túl a teljes magyar csapat összesen 13 országos csúcsot állított fel Izraelben.

A netánjai Eb éremtáblázata:
arany     ezüst     bronz
Magyarország                     11           3            1
Olaszország                       7           5            5
Németország                       4           2            1
Oroszország                       3           7            7
Lengyelország                     3           2            2
Svédország                        3           2            2
Nagy-Britannia                    2           7            2
Hollandia                         2           3            4
Finnország                        2           –            –
Belgium                           1           3            1
Szlovénia                         1           –            –
Ukrajna                           1           –            –
Dánia                             –           3            1
Izrael                            –           2            1
Fehéroroszország                  –           1            3
Franciaország                     –           1            1
Izland                            –           –            2
Törökország                       –           –            2
Görögország                       –           –            1
Horvátország                      –           –            1
Írország                          –           –            1
Litvánia                          –           –            1
Norvégia                          –           –            1
Portugália                        –           –            1

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS