Rövidpályás úszó-vb – Hosszú Katinka negyedik aranyérme

hosszukatinka hat01

Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.

hosszukatinka hat01

A háromszoros olimpiai bajnok csütörtökön 200 méter háton védte meg címét.

Hosszú – aki kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, míg szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre – ezzel megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, e tekintetben pedig az örökrangsor élére ugrott.

Hosszú először a 200 méter hát fináléjában volt érdekelt: a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként már az első hossz után az élre állt, s fantasztikus fordulóival tempóról tempóra ellépett riválisaitól. Az utolsó hosszra közel két másodperces előnnyel fordult rá, s ezúttal is óriási fölénnyel győzött.

Másodszor 100 méter vegyesen – ahol ugyancsak világcsúcstartó és címvédő – kellett helyt állnia, itt Verrasztó Evelynnel azonos futamba került az elődöntőben. Hosszú futamgyőztesként 57.53-as idejével több mint egy másodperccel a teljes mezőny fölé kerekedve jutott a fináléba, míg Verrasztó 1.00.59 perccel hetedik lett, ami összesítésben a 13. helyet érte.

“Sajnálom, hogy nem sikerült egy perc alá kerülnöm, egyértelműen az első ötven miatt, sokkal lassabb volt, mint kellett volna. Nem fognám a kétszáz gyors készülésre, egyszerűen keményebben el kellett volna kezdenem a távot” – idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Verrasztót.

A nap zárásaként a kifejezetten megterhelő 800 méter gyors várt még Hosszú Katinkára: itt már érződött rajta a fáradtság, s 8:36.76 perccel a nyolcadik lett.

“Úgy gondolom, eddig elég jól sikerült a világbajnokság, bár vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de ez törvényszerű, amikor ennyi számot úszik az ember. A mai nyolcszáz gyors például nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de sajnos az előző szám után nem tudtam rendesen levezetni, és ez visszaütött. Viszont most jön végre egy kis pihenő. A kétszáz hát aranyérmének örülök, igazából most ennyi is elég volt, a száz vegyes jól sikerült, kíváncsi leszek, holnap mire leszek képes ebben a számban, mert este nekem ez lesz az első a programban” – értékelte a helyszíni riportereknek napját Hosszú Katinka.

Az esti programban a magyarok közül elsőként Földházi Dávid lépett rajtkőre a 100 méter vegyes elődöntőjében. A 21 éves magyar versenyző – aki a 13. idővel jutott be – délelőtti idejét nem tudta megjavítani, így 53.61 másodperccel futamában a nyolcadik, összesítésben pedig a 15. lett.

“Sajnálom, mert semmi olyat nem éreztem közben, hogy ez gyengébb lenne, mint a délelőtti úszás. Nagyjából minden úgy sikerült, ahogyan terveztem, azt gondoltam, gyorsabb vagyok, mint délelőtt. Lehet, hogy a hullámok miatt lett ilyen az idő, de az előfutamban is a szélén úsztam, azaz erre nem fognám semmiképpen. Ez most így sikerült, de nem vagyok elkedvetlenedve, megyek tovább” – mondta Földházi.

Férfi 50 méter gyorson Lobanovszkij Maxim egyéni legjobbját beállítva 21.52-vel futamában az ötödik lett, összesítésben a 11. helyen végzett. Mint azt elmondta, a fordulónál nem rúgta el magát eléggé, túl hamar jött fel a víz alól, így beleütközött egy a hullámba, ami pont elég volt ahhoz, hogy kicsit lelassuljon.

MTI/uszosport.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS