Max megérkezett

Futamot nyert, történelmet írt, előzött, ütközött, balhézott, vízen járt. Pár szóban összefoglalva nagyjából erről szólt a 19 éves Max Verstappen 2016-os szezonja a Forma–1-ben. Mi azonban igyekeztünk ennél kicsit hosszabban is visszapillantani a holland tini évére, és arra, hogyan lett egy 18 éves kamaszból végérvényesen a világ egyik legjobbja.

Majer Dániel Kijelenthetjük: a 19 éves Max Verstappen az idén elfoglalta helyét a Forma–1-es világbajnokság élversenyzői között. A korrekordok sorát magáénak tudó holland remek teljesítményével, előzéseivel és sokszor megosztó, pályán tanúsított viselkedésével a többszörös világbajnok elődöket juttatta az emberek eszébe.

A dobogóhoz már hozzászokott Fotó: xpbimages.com

A dobogóhoz már hozzászokott  •  Fotó: xpbimages.com

Az idei év sok szempontból meghatározónak bizonyult a Forma–1 történetének legfiatalabb versenyzője, pontszerzője, dobogósa és futamgyőztese számára. Verstappen nemcsak saját karrierje, hanem a száguldó cirkusz jövője miatt is vízválasztó szezonon van túl. A Red Bull fiókcsapatának számító Toro Rossóban kezdte az évet – immár a másodikat Forma–1-es pályafutása során –, négy verseny után azonban, a Spanyol Nagydíjon, egyik napról a másikra az anyacsapat versenyzői ülésében találta magát. A többi pedig jött magától.

„Nem igazán tudtam, mire számítsak a hétvégétől. A csapat csak annyit mondott nekem, hogy élvezzem és igyekezzek minél többet tanulni az autóról” – emlékezett vissza Verstappen a barcelonai hétvégére és a Toro Rossóétől teljesen eltérő versenygép okozta nehézségekre. Főnökei azt is hozzátették, ha az első nyolcban tud végezni, az már nagyszerű eredmény lesz. Talán egy kicsit még ők is alábecsülték a holland tini képességeit, Max ugyanis már az első edzésen hatodik lett, a nyolcadik pozíciónál hátrébb pedig a hétvége során egyszer sem végzett. A versenyt a negyedik rajtkockából várta, s a két Mercedes első körös ütközésének is köszönhetően, csapattársát megelőzve meg is nyerte azt, így minden idők legfiatalabb Forma–1-es futamgyőztese lett.

Ez a májusi vasárnap délután volt az a pillanat, amikor egy csapásra élversenyző vált belőle, és talán a versenyzőtársai is elkezdtek másképp nézni rá. A barcelonai győzelmet számos szép momentum követte, mint például Silverstone-ban a később világbajnoki címet nyerő Nico Rosberg ellen bemutatott előzése. „Nagyszerű manőver volt, és Lewis miatt az angol szurkolóknak is nagyon tetszett. Igazán szeretem a gyors pályákat, tempós kanyarokat. A hol vizes, hol száraz aszfalt miatt az egész futamon nehezek voltak a körülmények, de megvolt a sebességünk a jó eredményhez” – elevenítette fel emlékeit és élete harmadik dobogós helyezését.

Az év egyik legszebb előzése Rosberg ellen Angliában:

A gyorsaság, a kíméletlen versenyösztön és a bámulatos autókezelés mellett a nagy bajnokokra jellemző megosztó manőverek is végigkísérték szezonjának második felét. Védjegyévé vált védekező megmozdulásaira azóta már szabályt is bevezetett a nemzetközi szövetség, megelőzendő az egyre fenyegetőbb óriási baleseteket. A Hungaroringen történt ugyanis, hogy Kimi Räikkönen támadására reagálva a féktávon változtatott irányt és rántotta be autóját a mellé bevetődni készülő Ferrari útjába, hirtelen kormánymozdulatra kényszerítve a finnt, aki így is csak lélekjelenlétének és gyors reflexeinek köszönhetően úszta meg, hogy hátulról belerongyoljon a Red Bullba, de egy kicsi így is hozzáért.

Verstappen és Räikkönen a Hungaroringen:

Verstappen a következő versenyeken szinte az összes élmenővel eljátszotta a bemozdulást, emiatt egyre többen orroltak meg rá. A versenyzői etikett ugyanis elítéli az efféle manővereket, mert azok rendkívül veszélyesek. Németországban Rosberg, Japánban Hamilton, Belgiumban pedig ismét Räikkönen volt a szenvedő fél, az FIA eleinte mégsem foglalkozott különösebben a dologgal.

A versenyigazgató Charlie Whiting később már többször figyelmeztette , de mint kiderült, hiába, így kénytelen volt szabályban rögzíteni a féktávon alkalmazott helyes viselkedést, amelyet azóta nemes egyszerűséggel csak Verstappen-szabálynak hívnak. Az év legnagyobb botrányát azonban mégsem az egyik védekező megmozdulása, hanem a mexikói versenyen elkövetett pályalevágása hozta, amelyet követően csapata a mögötte érkező Vettel elengedésére kérte. Max mintha meg sem hallotta volna, hajtott tovább, engedetlenségével Ricciardo elleni ütközésbe hajszolva a négyszeres világbajnok németet. Azonban még így is a dobogó harmadik fokán végzett, ezt viszont a kanyarlevágás miatt szinte azonnal elvették tőle. A következmény számos, Vettelt bíráló hangzatos nyilatkozat és korábbi interjúinak nyomatékosítása lett, amelyekben azt hangoztatta, ő bizony nem változtat a vezetési stílusán. Sokan csak csóválták a fejüket, mondván, a tiszteletlen kölyök hamarosan óriási bukást okoz majd. Mások elismerően bólogattak, bizonygatva, ilyen az igazi világbajnok alapanyag.

Hogy valójában milyen, abból a szezon utolsó előtti versenyén, a Brazil Nagydíjon kaphattunk ízelítőt. A szakadó esőben lefutott viadalon pályafutása eddigi legkiválóbb versenyzését bemutatva, Sennát és Schumachert idéző vízen járással gázolt át a teljes mezőnyön, hogy felállhasson a dobogó harmadik fokára. „Még mindig a barcelonai győzelmem a legkedvesebb emlékem, teljesítmény szempontjából azonban a brazil verseny előtte áll a rangsorban. Elrontottuk a taktikát, Lewis meg is kérdezte a leintés után, hogy mit csináltunk, miközben második is lehettem volna. Azt válaszoltam neki, hogy igen, sajnos hibáztunk, de így sokkal jobban szórakoztam” – utalt arra, hogy a rossz ütemű bokszkiállás nélkül nem esett volna vissza a mezőny hátsó régióiba, tehát visszakapaszkodnia sem kellett volna.

Abban az esetben viszont nem láthattuk volna ezt:

Az évet végül egy győzelemmel, négy második és két harmadik hellyel, valamint 204 ponttal zárta, amely a versenyzők világbajnokságában az ötödik helyre volt elég. Mindössze a két Mercedes, csapattársa, Daniel Ricciardo és a ferraris Sebastian Vettel végzett előtte, utóbbi mindössze nyolc ponttal. És hogy mit tanult 2016-ban? „Elsősorban rutint szereztem, mostanra például sokkal könnyebben rakom össze fejben és az autóbeállítás terén is a versenyhétvégéket. De azt hiszem, ez leginkább a tapasztalattal együtt jön, minél több futamon veszek részt, annál jobb vagyok ebben.”

Hogy mit hoz a 2017-es szezon, azt az utóbbi évek legnagyobb mértékű szabályváltozása miatt nehéz megjósolni, jövőre akár a fejük tetejére is állhatnak az erőviszonyok. Mi leginkább talán abban reménykedhetünk, hogy Maxnak nem lesz mindenkinél jobb autója, és továbbra is kénytelen lesz minden versenyen előzéseket bemutatni. Mert ha valami, az bizony megy neki.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS