Rutinos szakember veheti át a brazil válogatottat – sajtóhír

Fernando Diniz távozása után a brazil sajtóban már javában keresik a brazil válogatott új szövetségi kapitányát…

(Photo by Marco Galvão/Eurasia Sport Images/Getty Images)

A Globo összegzéséből kiderült, hogy a brazil labdarúgó-szövetség első számú kiszemeltje a jelenleg a Sao Paulót irányító Dorival Júnior lenne a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A szakember nyitott a lehetőség iránt, ugyanakkor a felek közt  egyelőre nem történt meg a kapcsolatfelvétel.

A 61 éves tréner a 2002 óta tartó edzői pályafutása során több mint húsz különböző brazil klubcsapatot irányított, beleértve az ország legnagyobb csapatai közül a Flamengót, a Palmeirast, a Vasco da Gamát, az Internacionalt, az Atlético Mineirót vagy a Santost. Pályafutása legnagyobb sikere a Libertadores-kupa elhódítása volt 2022-ben a Flamengóval, míg jelenlegi csapatával tavaly megnyerték a brazil kupát.

Diniz vezetésével a brazil válogatott hat mérkőzést játszott, ebből csak kettőt nyert meg és hármat elvesztett. Ráadásul a vb-selejtezős vereségeivel a brazilok a hatodik helyre csúsztak vissza a dél-amerikai kvalifikációs táblázaton, és korábban soha nem kaptak ki egymás után három selejtezőn.

Arról egyelőre megoszlanak a hírek, hogy Dorival csak a nyári Copa Américáig, vagy azt követően a vb-selejtezősorozat folytatásában is vezethetné-e a válogatottat.

fociclub

A Rutinos szakember veheti át a brazil válogatottat – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.